Amíg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem fájdalom kínoz, Téged annak
hiánya vitt a halálba, és a tél.
|
|
Itt vagyok, nevem Marmaduke,
Származásom, dán dog, mint tudjuk.
Kicsi vagyok, vagy esetleg nagy?
Ez attól függ, te mekkora vagy.
|
Gizus és Lajos az asztalnál ülnek és sóhajtoznak.
Lajos: (énekel) Hol van az a nyár, hol a régi szerelem?
Gizus: Elsuhant már, drágám.
|
Drágáim, gondoltam megosztom veletek mindennapi örömömet, de elsősorban azt a nagy örömöt, ami vasárnap ért.
|
Csak egy volt a sok százezer közül.
Talán nem is volt annyira fontos?
Két nagy vaslemezt szorított fölül,
És a szorítása hajszálpontos.
|
Lombos fák alatt álltam,
hallgatott a barna ég,
a vén estét csodáltam,
s a nyár keblén estikék
üzentek át hozzám.
|
Öreg fák mesélnek, hallgasd susogó neszüket!
Gondolatok, s szelek szárnyán száll ma az üzenet.
Színesedő lombok, aranyban játszó, hulló levelek,
Ifjúságról, vágyakról, s forró tavaszról mesélnek.
|
Gizus: (az asztalnál ül és a fejét fogja) Szétmegy a fejem a méregtől, már két órája, hogy elküldtem Lajosomat a boltba, de még mindig nincs itthon! Hol lehet ez az ember ilyen sokáig?
|
sze 11/18/15
Bársony Róbert
Sárgul már világunk, ékei komorak,
Minden felé csak giccsek virítanak,
Pusztulás, elmúlás, tépett értékek,
Bármerre jársz is, a szél szabdalja szét a léted.
|
sze 11/18/15
Dáma Lovag Erdő...
Ragyog a nap az égen
Vad szél hajlítja a fákat
Születésnapod mit üzen a mának?
|
Ötvenhat éve van egy barátom, igazi, fiatalkori barátom, akivel együtt kezdtük a kanadai , emigráns életet.
|

/S/uttogó alázat.
/Z/avart pillantás.
/E/nyelgő igézet.
/R/eszkető féltés.
|
A postás hozta. Bélyeg helyett falevél
volt ráragasztva. De, hogy ki küldte,
nehéz kideríteni. Kibontogattam.
|
Lehet, hogy olyan nagyképűen írom ezt az úti beszámolót, mintha a feleségemmel együtt világutazók lennénk. Pedig ez nagyon távol áll tőlünk.
|

Huszonöt év távlatából visszatekintve el-elgondolkodom életünk folyásán. Új élet kezdődött számunkra, új reményekkel. Meghatározója a balsors. – Akkoriban így láttuk. Utólag visszatekintve, a bajok mélyítették egymás iránti szeretetünket, s hihetetlen kitartásra tettek képessé bennünket.Hol is kezdődött?
|
Gizus: (be, ásít) Szerbusz Lajoskám! Tudod mit álmodtam?
Lajos: Szerbusz. Még nem, de tartok attól, hogy mindjárt megtudom.
Gizus: Az Operában voltunk és a végén te is énekeltél.
|
Lágy jeleket hagy a porban az ember,
ahogy türelemmel viseli sorsát,
tiszta lélekkel és őszinte szívvel,
hiába lassul lépte, görbül a hát.
|
Most újra álmodom tavaszom, nyaram,
az emlékekkel, magamat és arcom
a nap elé tartom, és őszi dallam
libben át a szívemen, úgy hallgatom,
|
Lajos: (várja Gizust, fel-alá járkál): Nem tudom mi van ezzel a Gizussal? Hol van, hova ment, még egy üzenetet sem hagyott!
|