Csak ketten voltak. Gyermekük sajnos nem születhetett,
A szeretet volt a harmadik, ki velük élhetett.
Hetven hosszú, csodálatos év, mit együtt tölthettek,
És házasságot is már újból, másodszor köthettek.

Csillog a pára a hűs aszfalton
Rám ragyog fénye a fáradt napnak
Csendesen árad a víz a parton
Ellen nem áll már az áradatnak.

A kis kacsák mind kikeltek
Hosszú útra készülődtek
Mama oktat:
Vigyázzatok az úton
 

kacagni hívott a tavasz
a hegy kergette a szelet
miközben Dalí
katicabogár - álmot festett

A ráncos kőparton alga és moha,
vízsodrás ringatja belém a csendet,
a part, a dűne nyugalmam otthona,
a lágy csobogástól gyógyul a lélek.

Ablakomat befutotta a vadrózsa
Feketerigó fészket rakott  rája
Feketerigó lett annak lakója
Napfelkeltét rigófüttyel várja

Meginog a szilárd, a szoros fellazul,
Elbukik a tudás, ostoba lesz az úr.
Rettegő a bátor, emészti félelem,
Néhány arasznyira szűkül a végtelen.

Kis terület a jelenben,
Az örök és nagy végtelenben...
Édes Hazám.

Gesztenyefa gyertyái égnek
Fehér,lila fénnyel fordulnak az égnek
Tavasz van,csuda szép
Virágba borul fa,mező,a rét

verset írok az égre
színes tintamadarakat röptetek

Szörnyű éjszaka volt aznap, kedden,
Alig múlt éjfél, s a síri csendben
Kutyaugatás verte fel a házat,
Mintha mondaná, gazdáim, vigyázat!

Szeretném tudni, miért nem tudok versemhez a véleményekre válaszolni

Feltör a múlt a mélyből, apad a jövő
a jelen és a lélek tavában,
halkabb már csermelyem is, nem oly fecsegő,
a szűk  partok közt idő-aszály van.

Egyszerű? Bonyolult? Érzelem!
Szeretem? Tán mégse szeretem?
Hiányzik, ha nincs mellettem?

az apró fények óvatosan
próbálnak előbújni

Zsuzsának ajánlom.

Szomorú vagyok. Az Isten most is kérdés.
Én úgy tanultam, hogy fogja kezem. 
nem engedi el soha. Nehezen megyek. 

Ó Sopron”Hűség városa”
Országunk büszke fénye
Szívembe őrzött gyönyörű emléke
Háromezer kórista együtt énekelve
Ötvenöt éve ezen a napon

Puha takaró az est
csillagokkal díszített párna az ég 
a csillagok: mesék