Szomorúan nézték, ahogy a róka eltünik a távoli bokrok között. Egy szót sem szóltak, még csak nem is mérgelődtek.

Készül minden körülöttem, 
az időt nem sietteti semmi.
A vajúdó csendben, 
és a rügyben kimérten 
moccan valami. 

Mennyire szeretlek
- mert voltál nekem - mert olyan voltál, amilyen voltál
- mert szorítottál - mert elengedtél
- mert megríkattál - mert  megnevettettél

Sose késő fölfedezni
a felhők mögötti napot,
az érkező hangok
mögött az embert, 

Sötét szobámban még alszik a félhomály,
de már az asztalon csillan valami fény,
tán mosatlan tányér, vagy egy törött pohár,
a reggelem nem dúsgazdag, nem is szegény.

Lásd meg a ragyogó napot
Érezd a szellő fuvallatot
Örülj a virágos mezőnek
Az ég tiszta kékjének
Az erdő rengetegének
A madár zengő énekének

Mikor is kezdődik a húsvéti időszak. A néphit szerint ez az időszak nagyböjt első napjával megkezdődik.

Plázacicák beszélgetnek
a semmiről

Még élsz, és rád süt a nap.
Madár rikkantja ijedtségét rád,
napfényről beszél, és kiabál
a vakember, és a süket
a tűrés határán zenét zabál.

Száz éves Jencike   / Eugénia /

Fehér cipők sétáltak hajdanán
Hagyva nyomokat a lágy fövenyen
Zizeg és sziszeg a homok lazán
Betemetve minket is könnyeden

Ez az én csapatom, fény a két szemembe,
Szeretet és jóság, rosszal átellenbe.
Édes suttogással elsusogott óhaj,
óda magasztosság, lelketekből szólal.

Egy határ menti kis falucskában nőttem fel. Hogy miért határ menti, arra gyerek koromban soha nem gondoltam.

Lassan eljön a tavasz
Pattannak a rügyei a fáknak
Szívemből búcsúzik a tél
Örülök a lágy napsugárnak

 Szerettük, féltettük, óvtuk és mégis elment...oda ahonnan még nem jött vissza senki. Mi reménykedünk és bízunk a viszontlátásban. 

Ildikónak

Ütem, zene, dal 
 kacagás!
Gondolataimon
túl létező varázs

Egy távoli világban történt, olyan régen, talán senki nem is emlékszik rá, hogy a szél, egyszer csak abbahagyta suttogó dalát, nem cirógatta a fákat, nem kapta fel a lehullott leveleket.