...január negyedikén múlt tíz éve, hogy elment...

Magányom marad ingyen jeggyel sem indul
sehová nincs hófúvás szél nem tép fákat
de két kutyám nem maradhat gazdátlanul
ne vádoljon szemükből mély barna bánat

Mikor az éj leszáll, elszunnyadsz csendesen,
némasággá lesz, a nyüzsgő végtelen.
Árnyékát hinti rád, csillagok tengerét,
végtelent nyaldosó, megnyújtott termetét.

Ha felvirrad Pünkösd napja, a Szentélek ünnepe,
Több százezren indulnak el a csíksomlyói ünnepre. 
Ki magyarnak vallja magát, idetalál bárhonnan,
A föld mind zeg-zúgából, a lakhelye bárhol van.

Ősz fejem langy teleket havaz Neked,
szilánk, ököl arcomat nem roncsolta,
de ráncos szándék szólt bele sorsomba,
az öröklét éhe megöregített.

Bosszant, amikor hülyének néznek. Márpedig ezt tették ma reggel is, amikor hallgattam a Hír tévét.

Egy kedves történet, melyet kaptam, és most tovább adok Nektek.

...Ali Nafta tragédiája...

Felettük gyertyaláng nem fénylik,
Csillagfény hull rájuk, azt nézik,
Mért lett így, soha meg nem kérdik.

A szépségben a még szebbet kerestem,
és a tudásban a még újabb tudást,
az egészet akartam tenyeremben,
űztem, szüntelen magamat és folyvást.

...erről írtam levelet...

Miért kínoztok és mit kértek számon
tőlem, sziklás századok vándorától,
ki vonszolja magát vízen, aszályon,
vijjogó vádatok szívembe markol,
nem vidítja kedvem se a mámor, se bor.

Sír az erdő, és a táj,
Keresik a hósapkát.
Hótakaró hiányzik,
De a föld még nem fázik.

Emlékezzünk a doni áldozatokra, akik ma hetvenegy éve életüket adták a hazáért! Legyen nekünk példa helytállásuk, és kitartásuk. Ha csüggedünk mindig jussanak eszünkbe, hogy Ők megpróbálták a lehetetlent is. Hazaszeretetük utat mutat nekünk. Szívünkből soha ne hunyjon ki az emlékezet kicsinyke lángja, és ne feledjük Őket!

a kupavári monostornál

Ismeretlen forrásból, de nem tudtam nem megosztani veletek!

Az évek csontkeze lassan felém nyúl,
már pereg előttem hónapok neve,
olykor csak szelíden, máskor meg vadul
tör rám testem, de megküzdök vele.
A sejtek nem felejtik, ki voltam én,

Igen zavaros a hajnalok szeme,
ömlik reám a kétes szenzáció,
rossz a ritmus és hamis a zene,
hazudik az írás, a kimondott szó.
Becsapott a múlt, szédít a jelen,
de az ember benne már el nem merül,