Ne fintorogj, te sors!
Hagyj most már békén!
Nem akarok mást,
Csak a  békén hagyást!

Most már mindenki szeret
szitált szemedben a bús-mosoly
csak pár száraz szeretet-szelet
kenyér a közeli a boltból
csitította volna éhedet
kivetett magából a hazád

A gyermekkor sebes szekerén,
jóval onnan életem delén
rohantam felétek, vagy ti felém,
leveleken rezgett fény és remény.
Ne fussatok büszke jegenyék,
nélkületek már nem kék az ég,

Egyszer régen a messzi virágos réten, de még a kis virgonc, kacskaringós patakon is túl, élt egy picinke színes szárnyú pille. Egésznap boldogan repdesett a virágok felett, és hallgatta a közeli fákon lakó madarak vidám csivitelését.

 Öcsém feleségének halálára
/ Lénárdos haiku /

A kőtörmelék között kapaszkodó fa.
Már nincs hozzá út, csak kövek, kövek.
s a volt úton egy rozsdás, elhagyott kereszt.

Éjjel nem kísért lidérces rémálom,
a postás nem dob be sárga csekkeket,
az eladó a boltban köszön, nevet,
szemüvegem a helyén megtalálom.

Mily balga gondokkal küzd is szép fajunk,
mi a végtelen, hol lakik az Isten,
aztán valahol csendben meghalunk,
még lelkünk súlya is lemérhetetlen.

Lánglelkű költőkben itt sem volt hiány,
kikre mindig királyok véres bárdja várt,
hömpölygött a víz, az ár Tiszán és Dunán,
bár nem sétált partjukon kósza, kelta bárd.

Valahogy mostanában nagyon megváltoztak az emberek… vagy csak én lettem túlérzékeny?

Környékbeli és magyar realitások, irrealitások
/Édesanyám, akkor csináljon egy kis főzeléket!/

A japán és kínai naptár szerint 2014 a Ló éve

Ennyi tisztasággal mit kezdhet az ember,
mikor szeme barna bánatát meglátja,
annak, aki magába nézni sosem mer,
e szelíd nemesség a megmentő vágya.

Nézzünk magunkba, gondoljuk át újra.
Mit tettünk rosszul, és jól a múltba.
Várakozzunk némán, nézzünk csak előre,
​Szemünket mereven a célra szegezve.

​Könyv-bélelt szobám, mint egy meleg burok,
a középszertől óvó, megvédő zárvány,
de kivetve rám már az idő-hurok,
az elmúlás gyógyíthatatlan járvány.

Két kezét kulcsolva,
az oltárra feltekint.
Az Úrhoz könyörögve,
susogja megint.

Áldás és a béke nélkül nincsen évvége.
Sokan nem tudják, hogy a formaság
mögött lapul minden, a szeretet is.

A semmi csorba éle megsebzi kezemet,
még hallom az ősrobbanás recsegését,
világom félkész, mégis befejezett,
vagy elnagyolt, gyűrött, csillagpöttyös térkép?

Jöjjön ide mind, akit anya szült!
Álljon be mögénk, az Új Év küszöbén!

Életem fennsíkjára értem,
távlatot ad hatvannyolc évem,
vén vagyok a világ szemében.
Mesék visznek hegyeken túlra,
de visszahúz száz csupasz inda,
tarra kopasztott jég-borotva.