A farmon csend, és nyugalom honolt. A kutyák vackaikban aludtak, amikor Rose kinézve az ablakon kutatta a délutáni tájat. Nem hagyta nyugodni anyja írása arról a vad, befoghatatlan lóról.

      Nem úgy az ember, aki már egy ideje követte a ménest, keresve a lehetőséget. Red, mert ő volt az, - pár emberrel - elszántan eredt a ménes nyomába.

 Red, kitartóan nyomozott a ló után. Időnként hallott egy-egy nyerítést a hegyek felől, és azt hitte a kanca az. De, már csak reménykedett, hátha meglátja, hallja egyszer. A környéken, minden farmer rosszallóan nézett rá, mert igen kemény, rosszindulatú ember volt. Rosszul bánt a lovaival is, és egy jóérzésű gazda, ezt nem nézte jó szemmel. 

     Red, is lovon volt. Alig bírt magával. Kárörvendő vigyor ült ki az arcára, és már a kezei között érezte a rég áhított lovat. Ördögi észjárásával, egyre csak a lehetőségek között kutatott.

      A ménesben lassan megszokták az új jövevény jelenlétét. Nóniusz büszke volt fiára.

Júlia és lánya Rose, a teraszon üldögéltek. Esteledett. A távolban villámok fényét látták. A szél megerősödött, és az ablakok spalettáit erőteljesen verdesni kezdte.

    Nevét, a viharos szél után kapta, aki soha nem nyughatott, nem tudott ellenállni neki senki sem. Orkán, a nyughatatlan, félelmet nem ismerő bátor, csődör… Már látszott a sötétben is különleges színe, ami hasonlóan az anyjáéhoz, világos, szinte ezüstösen csillogó, a sörényével együtt.

     Lágyan suhant a széllel versenyző, vágtató paripa. Ringó lépteivel rúgta a szikes talajt. A félhomályban csak sejteni lehetett, milyen élőlény közeledik. Orrából forró levegő párája szállt, alig hallhatóan prüszkölt, amikor a szél felborzolta fényes, csillogó sörényét, mely itt-ott szikrázón megcsillant a sötétedő ég alatt.

Drága Zsuzsa!
Nagyon Boldog Névnapot, sok erőt,jó egészséget kívánunk, sok szeretettel! :) !

Barátom Vagy Te…

Lustán nyújtózkodott, vánkosán a nap,
Szelíden ringott, vízpartján a dús hab.
Talán csak arra sétáltunk, Te meg én,
Nincs más Barátom, Rajtad kívül e földtekén.

Különös délután találtunk egymásra,
S betakart az égbolt, bíbor palástja.
Vihar készülődött éppen, villámok cikáztak,
Futottunk szanaszét, e fejvesztett világba.

       Egyszer volt, hol nem volt, talán az Óperenciás tengeren is túl. Volt egy kislány Nárcisznak hívták. Tengerparti házukban élt szüleivel, 2 testvérével, és a bozontos Buksi kutyájukkal.

Vajon mit jelent nekem a Haza?
Olyan lehet, mint az édesanya.
Ki ölelő karját felém tárja,
Vánkosom éjjel is igazítja.

      Amikor velem voltál, s kezedbe fogtad  kezem, szoríthattam, és boldog voltam akkor Veled. 

      Szívemnek igen kedves emlékezni azokra a régi tanyasi estékre, amikor édesanyámmal kiültünk az udvarra, és hallgattuk az erdőből szivárgó zajokat.

Kedves Öregapám!

Ez, újév reggelén, édes Székely népem,
Féltő aggodalom hatja át a szívem.
Felnyitom a jövendő évnek kapuját,
Mely az elmúltból, a jövőbe vezet át.

Add, ide!
- Nem adom!
- Megmondalak anyának! Anya! Anya!  Béci nem adja ide a sapkámat!
- Nem is igaz! Anya, ez nem igaz! Ő vette el az enyémet! Ne hidd el Pistinek anya!

Szeretném megosztani veletek ezt az írást, Ismeretlen szerző tollából. Engem, nagyon megfogott.