Egy nehéz korszakomban íródott ez a vers, 2005. januárjában. A legnehezebb, és a legrosszabb helyzetben is van remény, hogy egyszer jobb lesz...!

Fogadjátok szeretettel...

Szabad-e ennyire szeretni
Igaz szívvel ölelni,
Egy jó szóért mindent feledni,
Bánatot, fájdalmat fedezni,

Kedves olvasó,
Ki itt vagy velem.
Köszönöm neked, hogy
Időm veled tölthetem.

Tovább lépve emlékeimben,
A befejezés jár már az eszemben.
Hogyan tegyem meg a végszót,
S kedveset mit szólhatnék?

Kedves, vén, öreg fáim,
Alattuk állva, merengve, némán várni,
Emlékek, melyek szárnyalnak velük,
Az ágaikon vígan hintázó kisgyerek vagyok.

Kedves Barátaim!

Köszönöm, hogy még mindig olvastok, és rendületlenül jöttök velem ezen a göröngyös úton, ami, bármennyire is igyekeztem ez a rész elég "sűrű lett!

Kedves Barátaim!

Köszönöm, hogy velem vagytok és még mindig kitartotok mellettem!

Kedves Barátaim!

Szeretnék reagálni, Főadmin cikkére; „

Ne félj te kis árva lélek
Nem éltél hiába,
Céllal születtünk

Kedves Barátaim!

Ki magyarnak születtél,
S magyar földön élsz,
Emeld fel a fejedet,
Sorsod messze néz.

Amikor megszülettél te magyar föld
Pusztaság, erdő, folyó és tenger vett körül.

Nyílt levélben szeretnék reagálni, Juci ; Gyógyulj meg Hazám! c. versére.
Akinek nem inge, az ne vegye magára...

Kedves Barátaim!

Kedves Barátaim!

1993. nyara