Köszönöm a csillagszórót,
Köszönöm, Istenem,
Az édesanyát, az életet, amit adtál nekem.
Szép, jó dolgokkal megajándékoztál,
A csillagszórót, amit meggyújtottál,
Lelkembe a szeretetet, amit plántáltál.

Köszönöm, hogy csillagszóróként
Oszthattam szét szívem szeretetét,
Hogy életem végéig ég,
Szeretetet adhattam szeretetért.

Eljött az utolsó hava az évnek,
Lelkem beöltöztettem
Várakozó szépnek,
Örülök a reménynek,
Melyet szívem óhajtva vár.

S jön nagy zimankóval, keményen
December, minden kopár,
Zúzmara és hó ágra száll,
A hideg a csontokig jár.

Más ez az Advent.
Mikor a csend eltakarja az ablakod,
Nincs öröm, nincs várakozás.
Egyedül gyújtod meg az első gyertyát,
S egyedül mondod el az imát.

Mintha osonva várna rád a gonosz,
S elhalványul minden körülötted.
Eltakarja a csend s a magány,
Hit, szeretet, béke, remény csak ábránd.

Készülünk szent Karácsony ünnepére,
Tiszta szívvel, örömet szerezve.
Áll a fenyő a város közepén,
Boldog, aki küldte, nem hiába nevelte.

Áll a fenyő, díszbe öltözve,
Mindenki megcsodálja, aki jár erre.
Aki adta, hogy az embereknek
legyen örömteli ünnepe.
Szívből nevelte ily nagyra, szépre.

Őrzöm a tüzet, tiszta lelkülettel,
Ne aludjon a hazaszeretet el.
Hazám minden kis zugában lobban,
Őrizzük szívünkben, otthonunkban.

Őrzöm a tüzet a szavak ritmusában,
Melegedjen mellette, kiben hazaszeretet van.
Melegedjen mellette, kinek lelke fázik,
Tűz őrzői vigyázunk, messzire világít.

Ó, díszes madarai a világnak,
Hazámra mily fagyöngyöt szántak.
Szép tollú madarak énekeljetek,
Csőrötökben ne fagyöngymagot vigyetek.

Ne szálljatok szép hazám
Dús lombú fájára.
Ne hozzatok élősködő
Fagyöngyöt rája.

Hull a hó, fehér takaró takarja a tájat,
Amit csak csodálok.
Piros szívvirág ragyog az ablakban,
Kinyílt, mert nyitásának ideje van.
Nyíljál hát, szívvirág,
Ragyogj piros szirmaiddal.

Örvendeztesd meg szívünket,
Feledjük el, hogy künn hideg van.
Megmutatja nekünk a természet,
Mindennek eljön az ideje.

Lajta folyó partján andalogva.
Ifjúság emlékeit visszacsalogatja.
Csendesen fúj az őszi szél.
Hull a fákról a színes falevél.

Elmúlik a nyár, s az ősz is sorban,
Mint élet vize, folyik csendesen a Lajta.
Hogy erre jártam, csak emlék.
Ifjúságom boldog idején.

Ó, ti gyermekkori álmok,
Vidám boldogságok,
Örömök, kacagások
Emlékeimbe vissza-visszajártok.

Ó, hogy szerettünk vidáman kacagni!
Kis erdőben bújócskát játszani.
A széllel versenyre kelve
Vidáman futni, győzni.

Ó, hogy szerettünk fára mászni!
Madárfészket megcsodálni.
Nyári záporesőben kiállni.
Nap ragyogásában megszáradni.

Van-e nagyobb öröm,
ha együtt a család?
Anya, apa, nagyszülők, unokák.
Mosoly és szeretet átölel.
Fogjuk egymás kezét, s nem engedjük el.

Nagy csend után boldog voltam,
Szeged városába utazhattam.
Várt rám ott fiam, két drága unokám,
Viktória és Grétike örvendezve, átölelve.