Ragyog a napsugár
Virágba borultak a mandulafák
Így köszönt Nemzeti ünnepünk ránk
Más ez az ünnep!
Mint,mikor hóviharral tört ránk
Magyarok Istene figyelmeztetett
Bajban van hazánk!

Egy nép ismét talpra áll
Egy nép mondja
,,Eddig, s ne tovább!"
Elég volt a szenvedés
évszázadokon át!"

Ott állt a Hargitán
Nézett Magyarország felé
Mögötte harsogott az Ehhó TV
Székely föld a székelyé

Ott állt és könnye csordult
Hisz megtagadta őt a „Haza”
Kirekesztve éli életét
S csak reménnyel szól a TV. szava

De megtagadták őt
Az anyaország mondott nemet
Nem baj, majd az Isten!
Megsegít minket székelyeket!

Ó Uram hozzád fohászkodok!
Adj nekünk békét a szívekbe!
Ne szenvedjenek az ártatlanok
A kiszolgáltatott ember,  gyermeke
Adj szeretetet a lelkekbe
 

Óvatos léptekkel jött a Tavasz
Mint, ha a természetben tündér járna
Varázspálcájával fákat, bokrokat megérintette
Rügy fakadt, s virágtenger körülötte

Ó Tavasz, remények hordozója
Felkelő napot az égre csalogatja
Ébred a föld, zöldell a vetés
Örül a szívünk, oly szép ez az ébredés!

Tarisznyámban madárlátta kenyeret hoztam
Utam száz ösvényen vezet,
Gyermekkorom kincse szívemben,
Nem múlik az emlékezet.

Választ adjatok nekem!
Miért kell, hogy a magyar áldozat legyen?
Mindig védett Téged Európa!
S mindig ő ment helyetted vágóhídra!

Miért kell most is küzdenie?
Téged UNIÓ határát is védenie?
Miért hagyjátok ismét magára?
Pedig figyelmeztet, vigyázzatok a határra!

Ó március, te kikeleti varázs,
Ragyog a fény, csábítva int felém,
Érzi- e a szíved, amit én,
Új életre kelt március reggelén.

Most mikor hitünket alázzák
Üldözik a híveit, templomát gyújtják
Nagyböjtben gondolj erre!
Példaképedként Istenre

Hidat verek folyókon át
Összeköti jobb, bal partját,
Suhog a víz, rohan az ár,
Túlparton valaki vár.

/Háború után:1946.:Kitelepítések
Felvidékről magyarok panaszai/

Hiába mondod
A madárnak, ne énekeljen,
A vándornak, útra ne keljen,
A napnak, ne adjon meleget!
A szívednek, nem lesz több szeretet.

„Miatyánk Isten ki vagy a mennyekben!”
Imádkozom érted szeretett nemzetem.
Kell most az ima, kell az összefogás,
Száz éve szenvedünk, elveszítettük egymást.

Ó drága kikeleti napsugár,
Ragyogj, ragyogj végre már!
Várom már, erre száll,
Egy szép hangú, boldog madár.

Várom, mikor szólal meg a pacsirta,
Mikor száll az egekig a hangja?
Itt a tavasz, eljön hát,
Dalolja vígan szép dalát.

Ausztrália sűrű erdejében
Tűz pattan nagy felelőtlen
Zúg az erdő, fúj a szél
Tűzkakas útra kél

Menekül most ember, állat
Segítségért kiált a  világnak
Pusztító tűz nem kegyelmez
Fut a láng, félelmetes

Erdő rengeteg mélye lobog
Kis, s nagy állat szíve dobog
Pusztul itt minden, ami élő
Hiába jő segítség, aki mentő

Tüzes napkoronggal ébred a hajnal
/ Valentin napra/

(Elbeszélő költemény)

Van nekem egy kis unokám
Négy éves, s csörfös kis szája
Mesét mond, és verset szava
Artúr kutyával játszani akar

Édesapja megtiltotta
Nem játszhat a kutyával a nyáron
Mert a zöldben összeszedi a kullancsot, bolhát
„Hopp ott ugrik egy a ruhádon!”