Gyermekkorom emlékképe,
Péter és Pál ölelése,
"Megfértek bíz a naptárba",
S falum búcsújában.

Mert az én szép falum
Búcsút ült a vasárnapon,
Szólt a zene, pörgött a hinta,
Szállt az ének, mindenki hallja.

Itt a nyár, csak úgy ragyog!
Péter-Páli búcsúra gondolok.
Édesanyám finom főztje
Rokonságot egybegyűjtötte.

Fenn az égen ragyognak a csillagok,
Égi Íjász jeled ad ma magyarok!
Ünnepre hív, szívekbe nyilat lő,
Ujjong a tömeg, az együtt ünneplő!

Mert rúgják a labdát a pályán,
Egy ma a magyar a világ minden táján!
Ismét összefogunk egy összekarolással,
Hitet teszünk, bízunk egymásban!

Kutatom a családfánkat,
Múltban mélyen nyúlik gyökere.
Vajon mit üzen a múlt,
Mit tartogat még benne?

Családfának erős törzse
Új fát nevelt benne,
Üzen ő a jövő nemzedéknek:
Védjétek magatokat a jövőnek!

Mert ki elfelejti őseit örökre,
Annak gyenge ága elválik tőle!
S nem hallja, mit üzen a múlt,
Nem nyújt erőt szívébe!

Ülök az elhagyott szobában, magányban,
Ide régóta nem nyitott be senki sem.
Régiek már a tárgyak,
Csak ők tudják, mit jelentenek nekem.

Kinyitom könyveim elsárgult lapjait,
Oly sokat olvastam már teleírt sorait.
A múlt homályában csendben elmerülve
Gondolataim visszaszállnak, sors tükrébe nézve.

Medárd napján
Úgy szól a fáma:
„Ha eső esik, negyven napig járja”
A vidéken az áldás,
Vihar tombol, amerre jár.

Reggel korán ragyogott felettünk az ég,
Áldást még nem adott, minden szép.
Szellő fújja az égi felhőket,
Lassan, de biztosan az ég csatornája megered.

Őrzöm a tüzet, tiszta lelkülettel,
Ne aludjon a hazaszeretet el!
Hazám minden kis zugában lobban,
Őrizzük szívünkben, otthonunkban.

Üzenem a hegyeknek,
A legfélelmetesebb, nagy hegyeknek,
Adja vissza az elrabolt életeket,
Adja vissza a hitet benne!

Nem hagy szülőt, gyermeket árván,
Ne vegye életét, aki meghódítani merte!
Adjátok vissza a bátor, megszállott lelkeket,
Ne tegyétek árvának ártatlan gyermekeket!

(emlékezem Erdős Sándor öcsémre)

Muskátli hajtásokat kaptam én
a Sándor öcsémtől.
„Meglátod, a nyáron virágban tündököl!”
Kinyílik, mert hazai földből van a gyökere,
A tavasz, a nyár nagy örömet hoz vele.
Ne feledd, gyökereid hol voltak!
Kertünkben is szép virágok nyíltak!”

Hangos szóval kiáltok a magasba,
Az Apátság fala néma marad!
Nincs már visszhang, ami kiált,
Nincs felelet, néma a szád!

Messze látok a Balaton víztükre felett,
Kérdésre nincs, nem jön felelet!
Imára kulcsolom kezemet,
Az oltár előtt letérdelek.

"Lánc, lánc, Eszter lánc,"
Kis unokám mit csinálsz?
Hallgatom a meséket,
Túl az Óperenciára repítenek!

Háború dúl, kegyetlen háború,
Nem érdekli, hogy pusztul a világ,
Ki lesz a következő, kérdem,
Aki áldozatnak miattatok kiáll!?

Nem látjátok? a háború nem old meg semmit,
Csak pusztít embert, s mit ember alkotott!
Térjetek már végre észre,
S ne pusztítsátok el a világot!

Május van, s ragyog az ég,
Lila akác nyílik a kertemben.
Virága gyönyörűszép,
Fürtjein zümmög a méh.

Ó, lila akácok, mily örömet adtok!
Bús szívemben a boldogság remél.
Remény, hogy szép a május,
Virágbontó gyönyörűség.

Szeretnék örülni,
Bús szívemmel felvidulni,
Természettel felújulni,
De mindez csak csalfa remény.

Fények gyúlnak a nagyvilágban,
Fényjelek észak, dél irányban.
Északi fény jelet adja,
Bajban van a világ, bajban!

Ország felett fényjelek,
Szeretet színes fénye eljött közétek.
Gyúljon szívetekben is emberek,
Egymást végre szeressétek!