Begyújtottunk a kandallóba
Hideg idők járnak
A kis unokáim a Télapóra várnak
Nagy izgalom , a várakozás
Mesét mondok ami csodás

Szól a magyar nóta,
de csak keservét dalolja!
Nem vigad már sírva
Nagy a szíve búja!
Se rokona, se barátja,
kivel vigadna a csárdában
Csárda is némán áll magában.

Csend simul az ablakomra
Szó sem kint, sem bent nem hallható
Elnémult a madár ének
Levél sem rebben, a nap ragyogó

Elhervadt már a gyönyörű virágom
Nem virul már, üres az ablakom
Hideg szél furulyán játssza a dalom
A ködbe úszó száraz ágakon

A föld aludni készül
Lombruhájából levetkezett
Ködpára borul a tájra
Csend és némaság mindent befed

/Gyermek vers/

Kedves öreg Mikulás bácsi
Megírom hozzád levelem
Borítékra ráírom nevemet
S pontos címemet

Aki tavasszal
Csokorba szedte az ibolyát
Aki hallotta zsendülni
A határt
Aki megmerítkezett
A nap melegített dézsában

Én is meggyújtom gyertyám
Adventi koszorúban,  lángja lobban
A Megváltó gyermek ünnepét várva
S a koszorúban felgyúl a fény
Lássátok aki hittel hisz, még van remény!

Ó te szép Magyarország
Csodálatos tája
Nincs a világon senkinek
Ilyen mesés Hortobágya

Nagyot dobban a szívem
Mint, ha nehéz kő hullik rá
Eső cseppet érzem
Őrült ritmussal kalapál

Feketén,vörösen fodrozódik a tó vize
Egy templom tornya süllyedt el benne !
Egy utolsó felkiáltó jel az égre!
Istenhez a jaj kilátást felvitte
Jajkiáltás a templomért és a többiért!

Csillagok is lehulltak az égről
Ijedtükben a müezzin énekétől
Hiába harcolt hős,Dobó István kapitánya
Vérét adta a sok vitéz, életének ez az ára!

Mikor megszülettél
kisütött a nap
Ragyogott a fény!
Nem volt boldogabb anya
mint én!
Ezen a nagy földkerekén
Azóta is ragyogsz
életem egén.

/ Mosonmagyaróvár-i sortűz 5O.évfordulójára/
Mint Mária, Jézus anyja
Fia fejét ölébe tartja
Úgy ölelte gyermekét
Ki nem volt több, csak tizenhét

/Trubicza Ágnes- Tatabánya-
80.születésnapi köszöntő/

Felhúzták a harangot a toronyba
Erős, elszánt munkás kezek
Harangra rá van írva:
„PAX VOBIS”, :„Béke veletek!”