Fényben úszott,
Most koldus szegény!
Kifosztottan áll az élet peremén
Se háza,se vágya eltűntek már
Kezéből az idő homokot szitál

Egyszer történt nagyon régen
Történetem elmesélem
Négy tervező,kivitelezők összefogtak

Ősz volt csipkebogyó szüret
Bokor alsó ágairól szedtem
Hagytam neked fenn
Csipkebogyó szemeket

Őszülnek már a hegyek
Csúcsokat belepi a hó takaró
Mint felkiáltó jelek
Őrt állnak a Kárpát medencén
Ne jöhessen a betolakodó

Kidőlt,bedőlt kicsi ház,
omladozó fala
Látszik rajta szebb napokat megélt,
szorgos volt a gazda
Kerítése fonott fűzfából,

Felragyogott a nap az ég peremén
Mégis fagyos tél van,hideg tél
Kemény jégpáncél takarja a tavat
Hollók kárognak fákon,s alatt

Ásotthalmi tanya világ
Az ember lát ott szép csodát
Fenyves erdők közepében
Tanyák éldegélnek szerényen
Hol homokot fú a szél
Történetem róluk beszél

Mint szomjas szarvas
Hűs forrást keresve
Úgy vágyik a szívem a kikeletre
Mint éneklő pacsirta

Énekét, ha zengi

/l823.Ol.22 /

Isten megáldotta a magyart
Mikor megszülettél
Mikor Kölcsey költőnk
Által útra keltél
Magyarok "Himnusza" a létnek
Benned zengnek múltak és keservek

Robog a vonat,füstje száll
Édesanyám haza vár
Hegyek,folyók suhannak el
A szívem zakatolva énekel

Dér lepte virágos kertem
Fázik az utolsó rózsaszál
Szívemben még a nyár muzsikál
Hópehely csendesen szitál

Hajnal pírja hasad
Fákon látom csupasz ágakat
Öreg fámon egy levél sem ül
Holló károg fa ágára települ

Megpróbálom én is, de hogyan is meséljem
Történetem szavakba hogyan is öntsem?
Réges –rég történt, még tervező koromban
Tervet egyeztetni mentünk a fővárosunkba.

Ne hagyj itt Testvér,megfagyok!
Segíts felállni,mert meghalok!
Szóltak a könyörgő hangok
Don kanyarba áldozatnak vitt magyarok

Kiált a Föld ,VIGYÁZZATOK!!
Hol vagytok ti bús BÉKE galambok? 
Miért nem turbékoltok?
Talán elment kedvetek,s megfagytok?
Szóljatok már, hogy felfordult a világ!

Ebben a hideg januári éjben
Feltekintek a csillagos égre
Száll,repít a gondolat
Keresem,kutatom csillagodat