A menekülő harcos
Akit úton talált a szél
Szívében a félelem vert tanyát
Ingoványos ösvényen
Hagyta el a hazát
A honvágy húsába vájt
Örömét nem látta senk

  Üldöző fente rá fogát

Emlékezés fájdalmával 
Írom szomorú soraimat
Siratok anyát,apát
Testvéreimet,rokonaimat

/Beethoven- Symphony .No.5/Andante-..scherzo/

Kötéllel a nyakában
Láncot a lábára
Traktort elébe
Legyen-legyen vége
És száll a szikra

/1956.emlékére/

A Pesti Srácról még nem írtam én
Kinek emléke ott szunnyadt a lelkem mélyén
Ki repített benzines palackot nagy erővel

Csak mentem kiszabott utamon
Egy októberi ködös nappalon
A köd fehér subáját terítette a tájra
Bekúszott az erdőbe, rászállt fűre, fára

Mosonmagyaróvár.1956.okt.26./

Mint ,ha megint látnám
Régi színben tündökölni
Ha ötvenhat évet kellett is pihenni
Nem talált rá azóta senki 

A Föld vakvágányra tért

A Föld vakvágányra tért
Sebesen fut a vég felé
Sikítva kiált a nép
A veszedelem mindenkié

Szép magyar hazám
Változatos tája
Síkság,dombok ,hegyek világa
Van-e még a világnak szebb virága

/”Nekem ez a barátság” Pályázat/

Nekem a barátság
Nem pusztába kiáltó szó
Nem üres mondanivaló

Aradi koszorú
nemzeti bánat!
Halomra emelt obeliszk
messzire kiálthat!

Októberi fényben
Még egy utolsó ragyogás
Hegyek,völgyek ruhája oly csodás
Rőt,sárgát ,barnát fest a napsugár

Szép csendesen osont az est
Az égen kigyúltak a csillagok
A hold fényesen ragyogott
Pitvarában jelezte valami megváltozott

Mint a Duna, mikor tavasszal megárad,
Tör, zúz, elpusztít, nem ismer gátat!
Oly iszonyú erővel tört ránk népáradat!
Nem kér, követel, támad, fenyeget!!!

Botjára támaszkodva
Betekint a múltba
Hátán, mint, ha zsákot hozna
Zsákjába hosszú évek sora

Ragyog a nap száz sugarát ontja
Szeptemberi fényben úszik a fák lombja
Színezi a levelet sárga,rőt színben
Bújócskát játszik a fény az erdőben

Sötét felhők gyülekeznek
Vad ellenszelek fújnak
Fenn az égen turul jelenik
Üzenete az Úrnak
Turul madár felhő képen