A tér didergett, ősz volt és halott,
a fák lehulltak, mint szavak, miket
a félelem szült. És fent valahol
arany kabátban fázott egy ügynök.

Vak ablakok mögött lapult a jog,
s tintába fúlt az igazság szava.
A szó veszély lett, a csend hatalom,
s pénzért hajolt a bírónak kara.

Ugrik a nyuszi, jó nagy a baja,
Elfogyott otthon a répa java!
Sonkát lopna, ha nem lenne túl sós,
Így marad hát a csoki - mogyorós.

Te mindent látsz, amit más csupán csak néz -
egy harmatcseppben csillan a virágméz,
veled a fák susogó titka, s a nesz, 
lencséd mögött új világot teremtesz.

Nem csak képeket készítesz - de csodát,
a napfény dallá szövi a fák ágát,
hol a csendnek már színe van és súlya,
egy kattintás, az örökké tanúja.

Van valaki, aki nemcsak lencséjén keresztül látja a világot, hanem szívén át is. Egy természetfotós, aki nem csupán a fényt és az árnyékot ragadja meg, hanem a pillanat lelkét. Munkái nem csupán képek - hanem dalok, suttogások, lélegző történetek a természetből.

Volt egyszer egy kéz, amit nem kértek soha,
mégis mindig nyúlt - csöndben, szelíden oda,
ahol könny csordult, s szó már soha nem akadt,
s csak egy simítás gyógyított percek alatt.

   Egy kis faluban, a patak partján, állt egy öreg, széles lombú fűzfa. Az ágai olyan hosszúak voltak, hogy ha a szél meglebbentette őket, úgy tűnt, mintha meg akarná ölelni a világot. A fa alatt egy pad állt, amin minden délután ott ült egy idős hölgy. Fehér kendőt viselt, és mindig egy könyvet tartott az ölében, de ritkán olvasott belőle.

Trónra ült a Semmi, bíbor palástban,
Zsebében arany, kifosztott hazában.
Mosolyog, ha kérded, mit is tesz éppen -
Kapar a markodban, szépen, serényen.

A szólam díszes, míg a törvény hajlik,
Kenőpénz lassan sikamlóssá válik.
A jog páncélja lyukas, rozsdás szita,
Míg a nép alszik, ő visz mindent haza.

   Egy békés, ártatlan hétfő reggelen, amikor a reggeli kakaó még langyos volt, és a pirítós nem égett meg (ez ritkaság Zsombiéknál), egy szigorúan titkos művelet zajlott a gyerekszoba sarkában lévő emeletes ágy alatt.  Zsombi, vagyis Z Agent Kocka, a Fülügynökség ifjú ügynöke, épp egy új titkos bázist épített.

   Dr. Gábor sok mindent látott már a rendelőjében: zokogó gyerekeket, rémült szülőket, tüsszentő nyugdíjasokat, sőt, egyszer egy denevért is, ami valahogy beszökött a szellőzőn. De amit az utóbbi hetekben tapasztalt, arra még az egyetemen sem készítették fel.

   Zsombi, a hatéves kisfiú, komoly küldetésben járt. Egy igazi titkos ügynök volt, legalábbis a képzeletében. Az álneve: Z Agent Kocka. Feladata: elrejteni a lehető legtöbb kincset a lehető legváratlanabb helyeken.

   A LEGO-kockás incidens után Béla bácsi igazi sztárrá vált a rendelőben. A nővér minden héten mesélte az új pácienseknek, hogy egyszer volt egy bácsi, akiből komplett játszószoba került elő. Béla bácsit pedig csak úgy emlegették: a „LEGO-fülű legenda”.

"Kinek fáj, kérdem, ha nem leszek?"
Ilyet kérdezni, mondd, hogy lehet?
Bennem él vidám nevetésed,
örömöd, s néha szenvedésed.

"A Földről elhozom a szépet,"
amit neked nyújtott az élet,
"Szerelmet, elveszett vágyakat",
boldogságot, csalfa álmokat.

   Béla bácsi nyolcvanegy éves volt, de a lelke valahol harminc körül ragadt. Hetente kétszer járt a piacra, vasárnaponként disznóvicceket mesélt a templom előtt, és bár a hallása gyengült, ő ezt szigorúan tagadta. 

   Kisördög, a fekete kiscica, mindig csintalan volt. Egy este, amikor a ház elcsendesedett, úgy döntött, hogy felfedezi a konyhát. Mancsait nesztelenül rakosgatta, szemei sárga lámpásként világítottak a sötétben.

A szó csak hang, ha nincs mögötte lélek,
De rímmé válik, ha szívedből ének.
A vers nem más, mint egy édes szóvirág,
Benne dobog egy titkos költővilág.

Tinta a szív, és papír a mindenség,
A költő álmodik, szava tisztesség.
Ahol vers születik, ott remény fakad,
És minden sorban ott dobban a szavad.

2025. április 8.

   14 éves voltam, abban a korban, amikor már felnőttnek képzeltem magam, azt hittem, mindent tudok, mindenre odafigyelek, és minden jó, amit cselekszem. Nem így volt…

   A csodálatos gyerekkoromat Újpesten töltöttem. Nagyon szerettem ott lakni, a kertvárosban, amely annak idején szinte olyan volt, mintha falun lettünk volna. A feeling teljesen megegyezett a falusi élet érzésével.