Béla bácsi nyolcvanegy éves volt, de a lelke valahol harminc körül ragadt. Hetente kétszer járt a piacra, vasárnaponként disznóvicceket mesélt a templom előtt, és bár a hallása gyengült, ő ezt szigorúan tagadta. 

   Kisördög, a fekete kiscica, mindig csintalan volt. Egy este, amikor a ház elcsendesedett, úgy döntött, hogy felfedezi a konyhát. Mancsait nesztelenül rakosgatta, szemei sárga lámpásként világítottak a sötétben.

A szó csak hang, ha nincs mögötte lélek,
De rímmé válik, ha szívedből ének.
A vers nem más, mint egy édes szóvirág,
Benne dobog egy titkos költővilág.

Tinta a szív, és papír a mindenség,
A költő álmodik, szava tisztesség.
Ahol vers születik, ott remény fakad,
És minden sorban ott dobban a szavad.

2025. április 8.

   14 éves voltam, abban a korban, amikor már felnőttnek képzeltem magam, azt hittem, mindent tudok, mindenre odafigyelek, és minden jó, amit cselekszem. Nem így volt…

   A csodálatos gyerekkoromat Újpesten töltöttem. Nagyon szerettem ott lakni, a kertvárosban, amely annak idején szinte olyan volt, mintha falun lettünk volna. A feeling teljesen megegyezett a falusi élet érzésével.

Rügy fakad minden ágon, fény ölel a tájon,
aranyszínű napsugár táncol a határon.
Csobog már a kis patak, a szél lágyan rebben,
illatok és dallamok szállnak a szívekben.

Zöldbe borul erdő, a rét is újra éled,
tavasz fest színt, hoz fényt, megújul a természet,
vidám madárdallal tölti be az erdőket,
melengeti a tájat s a fázós szíveket.

    Nem értem igazán, hogy mi történik itt a honlapon. Figyelem egy ideje, valami nem stimmel. Van egy csodás lehetőség, hogy megmutassuk magunkat a nagyközönségnek, hogy felszólaljunk, műveinkkel tanítsunk. Egymást is taníthatjuk, ha hozzászólunk egymás verseihez, észrevételeket teszünk, természetesen nem sértően.

Látnok szemem messze réved,
idő szőtte titkos ének.
Holnap fénye csillan csendben,
álmok tánca égő testben.

Új világok hajnalt várnak,
formát öltenek a vágyak.
Hol a múlt már nem köt gúzsba,
s nem sodor el sorsunk súlya.

Ember lép a csillagokba,
kéz a kézben, összefogva.
Bölcsesség és tiszta érzet,
ősi szív és új remények.

Huncut kiscica mindig éhes,
nincs étel, mi neki elég lesz.
Szalad és ugrik, mindent felfal,
bajsza tejes, ő egy kis angyal.

Függöny leng és a vázák dőlnek,
pici mancsok sose pihennek.
De ha este elálmosodik,
dorombolva csak hozzám bújik.

2025. március 26.

Pille szökken, és Pille száll,
minden fénysugárra ugrál.
Labdát kerget, lábadba kap,
bajszán kacsint a tejszínhab.
Kis bohócom ő, minden nap.

2024. február 26. 

     A kis fecske, amely mindig elsőként érkezett tavasszal, idén késett. A falu öregjei aggódva lesték az eget. Egyszer csak egy viharvert, fáradt madár ereszkedett a templomtoronyra.
     Pihegett, szárnya piszkos volt, de a csőrében egy apró tollat hozott - egy másik fecske tollát. A többiek csivitelve fogadták, mintha mesét kértek volna. 

Megérkeztek a gólyák, szárnyuk suhan,
Tavaszi szellő tolluk alá surran.
Fészkükbe ülnek, kémlelik a rétet,
Új élet ébred, és velük a lélek.

2025. március 12.

Reggel a napfény lágyan ébreszti arcát,
Kávéillat kíséri csendes sóhaját.
Rohanás, gondok, ezer egy tennivaló,
Úgy érzi, mit addig végzett, csapnivaló.

Napközben munka, gyerekek és a férje,
Rohanás, hogy magát végre utolérje,
Iskola, óvoda, bevásárlás várja,
De délután éhes már gyermeke s párja.

Boldog névnapot, Cseh Ildikó (Cirka)

Lépte könnyű, szíve lángol,
Szava halk, magához láncol.
Kitartó, erős és szabad,
A nő örök titok marad. 

2025. március 3.

Ki csendben fél, és nem áll ki érte,
annak szülőföldje porrá égve.
Nem védi a zászlót, nem szól, nem lát,
siratja elvesztett bátorságát.

De a haza azé, ki mer élni,
ki nem hagyja azt veszni, széttépni.
Bátor szív kell hozzá, tett, akarat,
szeretet és becsület, s te magad.

áramvonalas, karcsú teste
lágyan siklik a mélykék vízben
lehet reggel, vagy akár este
ő mindig csillog aranyszínben

ha víztükrön napsugár táncol
teste fénylik, mint a szivárvány
pikkelyei közt a fény lángol
nézd, egy aranyhajú királylány

2025. január 12.

     Vígan úszott a kék vízben, pikkelyein megcsillant az áttört napsugár. 
     - Itt vagyok, itt a helyem - gondolta, s mélyet "harapott" az oxigéndús vízből. De hirtelen egyedül érezte magát, körötte csak a zöld hínárok járták násztáncukat. Irigyelte őket. 
     - Nekik bezzeg van párjuk, míg én itt evickélek magányosan. Én, az árva kis halacska.