lám, megint eltelt egy év
és én öregebb lettem
vajon maradt-e még érv
arra, megöregedtem

ugyan, mit jelent, kérdem
hiszem, hogy semmit, talán...
de csontjaimon érzem
az évek rohannak ám

néhol itt fáj, néhol ott
kinevetnek az évek
már nincs semmilyen légyott...
csak egy férj... neki élek

karácsony... szeretet, megértés és béke
fénylő karácsonyfa, hétköznapok vége
karácsony, együtt a család, ünnepelhet
de miért kellett várni erre egy évet?

hány elfeledett szülő, hány átsírt éjjel
hány magányos nappal telt el szenvedéssel
hány idős embert csak a remény élteti
s az új évet még vajon meddig félheti

hófehér tájon
hófehér lábnyom
hófehér égen
galamb száll szépen
csőrében egy ág
lelkében jóság
lenéz a tájra
sok ember várja
eljöjjön végre
csend és a béke

Ajjaj, de kutya hideg van,
felveszem a téli sapkám.
Mínusz fokok az ablakban,
hova tettem az usankám?

Hideg januári reggel volt Washingtonban,
de a metróállomáson már sokan jártak.
Közönyös arcok, rideg, sivár félálomban
a semmibe néztek, csak a metróra vártak.

Majd hirtelen... egy ember hegedülni kezdett,
öt Bach darabot játszott fél órán keresztül.
Az isteni muzsika mindent körüllengett,
de csak egy férfi állt ott, s hallgatta egyedül.

néma csend és örök, meghitt tisztelet
gyertyák fénye őrzi végső álmotok
lelketek már rég nem érez terheket
de én még mindig veletek álmodok

2023. október 31.

negyvenhét éven át mi ketten
együtt jártunk apám sírjához
de három éve már én csendben
csak hozzászoktam a síráshoz

te is elmentél, apu hívott
s én maradtam árván, egyedül
csak a lelkem fájón ordított
akkor is, s most is csak menekül

Hová tűntél Bringa kutya?
Felborítva lám a kuka.
Hova vitted a papucsom?
Gyere elő, rontom-bontom!

Bringa kutya világgá ment,
nem bírta már ezt a szégyent, 
szőnyeg, papucs nem szent neki,
amit lát, azt mind elcseni.

ült az utca hideg kövén, kopottan, csendben
csak a kezét nyújtotta néha esdeklően
kék szemében deressé vált könnycsepp csillogott
egy régen elmúlt szép világról álmodozott

már nem is hallotta gyomrának vad korgását
már nem érezte kezén a fagy harapását
elgémberedett tagjai cseppet sem fájtak
gondolatai már egy más világban jártak

Izgalmas téma minden egyes laikusnak,
vajon, mi lehet a műtő ajtaja mögött?
Vajon megfelel-e minden a valóságnak,
amit régebben láttunk a képernyő előtt?

A gondolatot nagyon gyorsan tett követte,
s eldöntöttem, végére járok a dolognak.
Belebújok én is tehát a kék köpenybe,
s felfedem minden pillanatát a titoknak.

Április volt, igazi, bolondos időjárás szomorította el a természetet. Valami volt a levegőben, valami megmagyarázhatatlan, valami... éreztem.

Képet feltölteni nem tudok,
de köszöntő verset mondhatok.
Kívánok minden szépet és jót,
erőt és boldog szülinapot,
s egy virtuális rózsacsokrot!

ó, mily csodálatos színkavalkád
rőt, sárga, barna és néhol még zöld
lenyűgöz, hiába is tagadnád
ősszel a legszínpompásabb a föld

2023. október 2.

zörgő, tarka avarszőnyegen csak a bús szél susog
sárga, piros és barna ruhába öltözött a föld
meztelenre vetkőzött fák ágain kis mókusok 
árva faleveleket kergetnek, végleg itt az ősz

A kicsi facsemete, hogy világot látott,
gyenge törzsével még ide-oda hajlongott.
Vékony ágacskáit a szél tépázta, verte,
de ő, hogy miért bántja a szél, nem értette.

Látva ezt a kertész, rögvest mellette termett,
a legerősebb tölgyfából karót készített.
A kicsi fa törzsét a bölcs tölgyhöz kötötte,
vad széltől, bősz vihartól így könnyen megvédte.

Ott ült az út szélén, csendben nézelődött,
nagy testét lomhán, néha megmozdította.
Szemeiről a napfény visszaverődött,
tekintetét fel, az égre fordította.

Megálltam az autóval, csak egy percre!
Gondoltam, vigyázni kell, hiszen veszélyes.
Mozdulni sem tudtam, és néztem csak egyre,
ahogy ott ült... olyan nagy volt és felséges!

menekülök... egyre tovább magam elől
tükörbe nézni, magam látni, nem merem
hol van a régi én... s már könny hull szememből 
hol van az a kislány... egyre csak keresem

nézem a szemem, már rég nem olyan huncut
ott már a ráncok egymásra kacsintanak
mosolyhoz szokott ajkamra csak bánat jut
s a régi óhajok kérdőjellé válnak 

tüzet okád, hangja is megéget
megperzseli, amit csak elérhet
nem kíméli a földet, s az eget
lebont egy szavával minden hegyet

pöröl és csattog, jaj, nincs kegyelem
elébe állni kész veszedelem
hiszen nem lát tovább az orránál
meg nem szán senkit, és nem is sajnál