Vázádba vágtam pünkösdirózsát,
hozzád vittem lelkemnek lángját,
szívemnek egy apró szilánkját.

Húsvét után eltelt ötven nap,
vártam jöjjön tőled egy képeslap,
örömmel vettem volna meghívásodat.

Este lett felnéztem az égre,
oda fohászkodtam kis segítségre,
tőled váró kedves gyengédségre.

Ugye kedvesem eljössz, ha hívlak,
mikor az almafák, virágba borulnak,
vedd fel a kék pettyes karton ruhád,
szokott helyen, virág csokorral várok rád.

"Csak egy röpke kis
pillanat, ez a nap is
gyorsan elszalad."

"Csokrot kezedbe
szeretve adok, hozzá
még forró csókot."

"De most ne fuss el,
várd míg ölembe kaplak,
csókolom ajkad."

"Te cukor falat
a mosolyod babonáz,
szemedben varázs."

"Fészket rak gólya,
házadnak kéményére,
készül a bölcső."

Hull az eső, záporozik,
kicsi madár tollászkodik,
a vétkes lélek is alá merül,
bűneitől hát így mentesül.

Erős kontrasztot ad árnyék és a fény,
küzdeni valamiért mikor nincs remény,
szerelmemet oly sokszor megálmodtam,
de a valóság áthúzta amire vágytam.

Minden álom ott maradt szakadékban,
ó de hányan löktek volna nyomában,
de csak akkor mikor én két kezemmel,
azt az álmot valósággá emeltem.

Alkonyati morzsákból kotorászva,
előkerül néhány, épkézláb emlék,
olvasom leveled, vagy nézem képed,
oly tüneményesek lettek, mint mesék.

Marginális erővel csapott le a mennykő,
összerezzent a bátor, és sok merengő,
ámde ekkora csapásra senki nem számított,
hogy az össztűz miért ide irányított.

Ördögi tervet példátlanul levezényelték,
édes Hazánkat így körbe fűrészelték,
előre haladó idő, köpködi a múltat,
rablott kincseinkért a magyar visszanyúlhat.

Piszkos lett a holnap a múlt mocskától,
elfelejtett lett tegnap a holnaptól,
hazugságtól bénultak lettek a szavak,
így a nagy beszédek szertefoszlanak.

Síró gyermek követeli elvett játékát,
rontott ünnep visszaadná tűzijátékát,
özvegy a párjának mindent megbocsájtana,
csak még egyszer ott az élők között mozogna.

Ha a sírás ezen segítene,
zokogna egész Kárpát medence,
most sírás nélkül ámde dacosan,
revolúciót igazságosan.

Ezer éve, hogy minket szaggatnak,
magyart ahogy tudnak megosztanak,
Trianonban is ezt azért tudták,
mert a magyarok egymást szapulták.

Télnek közepén integetnek a hóemberek,
visongnak kipirult, hógolyózó gyerekek,
már nem csak falun vágnak érett disznókat,
hol kóstolnak pálinkát, majd finom borokat.

Disznótoros étkek farsangi szokások,
jó hangulatú kocsmák élőzenés bálok,
ezek megváltoztak nem térnek úgy vissza,
nosztalgia, ahogy a cigány fülembe húzza.

Tavasszal kiskertembe jöttél,
majd szívembe is beköltöztél,
hogyan írjam le ezt az érzést,
hiszen te adtad meg a végzést.

Gyönyörűbb vagy, mint csodás álom,
varázslat hosszú szempilládon,
arányos, szabályos arcodon,
csókra váró, vonzó ajkadon,
siklik szemem a valóságon.

Majd én megmondom most nektek,
az igazságot hol keressétek,
címadó szót is mástól loptam,
ezt a verset gúnyrajznak írtam.

Öntelt hazug, szófosó lennék,
gondolkodjatok az ilyenek mifélék,
lehet az igazság kimondható,
ám, ahány ember annyi a való.

Ó mi féreg, ki élőtestet zabál,
mint saját fajtáját felfaló sakál,
ki nemzetünknek fiait gyalázza,
majd ezt tudományosan magyarázza.

Sajnos hogy több ilyen is van belőlük,
vajon kilehetett a nevelőjük,
ám régen árulókat akasztottak,
ma büszkén meg egymásba kapaszkodnak.

Szomorúság, ami gyötör,
szomjazónak nincsen vödör,
oltaná szomját, de nem tudja,
beleszakadt a mély kútba.

Holló károg száraz ágon,
áll még a tölgy hét határon,
Zimonyapatak száraz medre,
vízbőséget elfeledte.

De holló csak folyton károg,
rajta nem fogott az átok,
mert elátkozták e vidéket,
sok-sok álom mind elégett.

Nem közömbös számomra ez a település,
ez Drávába dobott szerecsen fürösztés,
sokszor úgy próbálták már tisztára mosdatni,
hogy ami régi volt próbálták eltörölni.

Köszönöm hogy vagytok nekem,
így lett meg a földi létem,
Anya a lépteid csillag kövek,
ezek már téged nem sértenek.

Aki téged most Földön követ,
az a párom ki óvón szeret,
köröttem lányaim mind a hárman,
legyen részük mindig boldogságban.

Álmodozva nézem tavasznak színeit,
nem számolom most már órának perceit,
sóvárogva bámulom a túlsó partot,
ahogy itt támasztom a part menti padot.

Odaát van rejtve boldogság valahol,
fülemüle amott úgyis szebben dalol,
kecskék birkák is szabadabban legelnek,
nincsen fájó nyoma az eltelt időnek.

Gyanúsan tekeregnek a felhők,
ilyenekből lesznek a nagy esők,
máris villám cikázik ég dörren,
úgy szakad az eső és nem cseppen.

Csatornák öklendezve köpködnek,
tócsákat kerülgetni sem lehet,
lejtős utakon patakok születnek,
támadó szél nem kegyes esernyőknek.