Csak azt tudom, hogy nekem is volt,
volt valaha, egy drága jó édesanyám,
olykor örömmel mesélt, az érzéseiről,
de Ő már a mennyből figyel le rám.

Voltam gyermeke az első, ki gőgicsélt neki,
mesélte - sokat sírtam főleg szoptatás után,
tanácsot várt, amelyet meg is kapott ezután, 
majd kikötött velem, egy pécsi magán klinikán.

Fészket rak minden kicsi lyukba,
ott neveli fiókáit, eldugva titokba,
szürke kicsi veréb, cicának jó falat,
melyet szájába, morogva hordozhat.

De nem csak, a tyúkudvar vendége,
városi tereken, csipegethet kedvére,
ételmaradék morzsa is bőven akad,
emberhez szokott, ott van lábad alatt.

Gyűrte csavarta facsarta,
mint a rongyot mángorolta,
így csak jött a víz úgy ömlött,
csatornából is hömpölygött.

Ám a felhők nem adták alá,
jutott az árból mindenhová,
vihartól tépettek a szirmok,
veszni látszanak tavasz álmok.

     Új nap virrad

Ha majd új nap virrad álmodásom után,
kitárom ablakom, majd ott állok némán,
elém ahogy tárul ez a csodás látvány,
ez a gyönyörű természeti mutatvány.

Látom ahogy a kerti kisajtó kinyílik,
mosolyogva jössz mögötted virág nyílik,
szemeimet dörzsölöm, ez csupán álmodás,
rajtam van még az átélt éjszakai varázs.

Az ember ültetett valaha titeket,
eresszétek mélyre gyökereiteket,
tápanyagot a föld, cserébe adja,
pázsitot alatta, az árnya takarja.

Vigyázzál nagyon magadra,
ne felejtsd a megbeszélteket,
hogy mire majd újra érkezem,
elmeséled nekem a történteket.

Ott lent a parton hol öleltelek,
egymásba fonódtak tekintetek,
de mintha csak egy-egy felhő volnál,
fúvószéllel egyre tovább álltál.

Emlék maradtál mint hintett morzsa,
éhes galamboknak maradt porba,
nádas rezdült, röppent nádi rigó,
csónak is árva oly csendes a tó.

Ilyenkor nyílnak az orgonák,
zöld ruhába bújnak a fák.
Gólyák - fecskék visszajöttek,
Anyák napján köszöntelek Téged.

Szíved alatt hordoztál,
rám reszketve vigyáztál.

Édesanyám - gyermekedből
lassan férfi lett,
egy leendő édesanyával
most itt áll előtted.

Élni akarok még egy kicsit élni,
hogy a sok rosszat jóvá tudjam tenni,
aki nekem ártott tudjam feledni,
főleg megtanuljak újra nevetni.

Ó még egy kicsit úgy boldogan kacagni,
hatalmas hahotával hídon átfutni,
vadvirágos réteken jót heverészni,
"Messzilátó Csárdában" finomat enni.

Néha csak úgy füstölgök magamban,
gondokat miért veszek nyakamban,
miért fogok tollat költő sem vagyok,
sokan gúnyolnak nevetnek amit leírok.

Pedig a valóság szaftjából merítek,
velős csontok is kanalamba kerültek,
javát lerágom majd kutya elé dobom,
nehogy csak nekem legyen egy jó napom.

Édesanyám festek neked,
hogy legyen mindig jó kedved,
ecset helyett csak ceruzát,
így írom "szeretlek" szavát. 

Tétovázó mozdulattal,
sok édes szép gondolattal,
amit festek eres fára,
gondod legyen fiókádra.

Amíg bírod életedet,
öleld addig gyermekedet,
vissza adni sosem tudja,
esetleg majd tovább adja.

Anyám testedből 
szakadt ki életem, ezt 
sosem feledem.
A Csillagokba 
látlak, földi utamon 
te vagy emlékem.
Anya mi benned 
a szenvedés, nálam az 
mindig bánat volt.
Anyukám eltelt 
életemben, te voltál 
szépséges a múlt.
Ez a szó Anya 
egy életet takar, több 
mint világ kincse.
Édesanyám az 

Kipattant a május ezernyi zsongása,
Tavaszunknak virágos szép boldogsága,
Vadgesztenye fákon virágos kis fácskák,
Gyöngyvirágból kitűzők illatos rózsák.

Szerelem havában csacsogó patakok,
szellőknek szárnyán küldött madár dallamok,
szeretlek május a megújult csodákkal,
turbékoló gerlékkel sok-sok virággal.

Szemeid tükrében láttam a vágyakat,
pillantásod idézte régmúlt napokat,
ott láttam a hajót boldogságtól ringott,
mosolygó arcodat csak úgy pirosodott.

Gyengéd bókokat mikor súgtam füledbe,
tested lüktetését éreztem táncközbe,
vágyaknak bűvkörében születtek álmok,
majd eltemették létező valóságok.

Vándorbot kezében, tarisznya a vállán,
csillapítja éhét pár darab pogácsán,
ballagott a diák, énekelt egy nótát,
ki egyetemet választ, vagy tanul szakmát.

Iskolázott fiatalúr, netán hajadon,
hagytak táblát krétát, emléket a padon,
végigsétáltak termeket és folyosót,
emlékül otthagyták a füstös suttogót.

Ballagó idővel teltek az évek,
iskolapadokból lassan kinőttek,
sokan boldogan várták ezt a napot,
lesz ki nem koptatja már azt a padot.

Ám akik között szerelmek szövődtek,
majd az életutak máshova térnek,
vagy tán szép emlékeket hagynak hátra,
könnyezőszemmel nézhetnek egymásra.

Ez a szó Testvér, annyi mindent takar,
lehet kétnemű de egy méhből fakad,
lélek és szív ezért szeretni akar,
az is testvér kinek más apa akad.

Mikor két virág mely egy tőröl fakad.
belőlük mily sok színárnyalat akad,
nézd a vasrózsát szép tarka színeit,
őrizd mindig testvéred emlékeit.

Lángolt a kereszt,hogy felnéztem az égre,
az összekuszálódott furcsa erényekre,
a Hold szinte befeküdt ágyam közepébe,
szakadék tátongott álom és ébredésbe.

Furcsa álom után leültem kint a padra,
gondoltam a napfény gyógyír lesz majd e bajra,
álmomban a csókod ivódott mélyen belém,
míg fokozta ezt a rám vetült meleg napfény.