Ne haragudj kedves, de nem tudok gondolkodni. Most csak érzek, és sajnos ez határozza meg minden tettemet.
Szeretném elfelejteni azt , ami van! És ami van, az az, hogy szeretlek. Még ha csak gondolatban is. 

Vilmos nekem is, és Erikának is naponta tartott angol nyelvleckét, mert, ahogy említettem, ő tud angolul is , és magyarul is. Sőt, nem is tudja, hogy két nyelven beszél.

Sokat olvastam vándorutakról, vándorok viszontagságairól meg más effélékről, és talán ezért soha nem tartoztam az utazni vágyók közé.

     Elnémult bennem egy ventigenus játék, amely egykor a leggyönyörűbb szólamokat zengte. Keresem mindenütt, benézek minden kis sutba, hátha ott van bánatában megbújva. Mert azt hiszi eldobtam.

A harmadik Londoni út. No, az aztán igazán várakozással volt teli. A lányunk az év elején örömmel adott hírt arról, hogy várhatóan július- ban fog érkezni az unokánk.

Már két hete fekszenek a kórházban. Lujza legyengült. Napközben jobban van, de estére mindig felszökik a láza. Erősen fájlalja a melleit,karjait alig bírja felemelni.

Biztosan úgy gondoljátok, hogy ne beszéljünk már annyit, hanem utazzunk végre. Igazatok van, akkor vágjunk is bele.

A fiúnk

A kórházban ismerte meg . A folyosón várakoztak, sokad magukkal. Többnyire fiatalok, és középkorú nők. Két nő kivételével,mindenki abortuszra várt.

 A barátság kicsi gyermekkorban, ha kialakul, talán sokkal maradandóbb emlék lesz, mint felnőtt korban. Valahogy a gyermekkor ártatlanságából fakadóan, a lelki vonzalom egy örökös, tartós kapcsolat akkor is, ha elsodorja őket egymástól az élet, vagy a halál.

Add, ide!
- Nem adom!
- Megmondalak anyának! Anya! Anya!  Béci nem adja ide a sapkámat!
- Nem is igaz! Anya, ez nem igaz! Ő vette el az enyémet! Ne hidd el Pistinek anya!

    Nem hiszem, hogy van olyan magyar, aki nem ismerné az „Elindultam szép hazámból” című gyönyörű népdalt.

...a barátság örök...

      Most bágyadtan borongós permetével, ólomszínű felhőivel a valóság visszaránt a nemrég bennünk és körülöttünk tomboló nyárból.

Kicsit restelkedve, kicsit félve, csengettem az ajtón. Megismer-e, mit fog szólni? Kár volt aggódnom. Ma is ugyanolyan, mint volt.

A kis bárányka, amit Mariann kapott Zsigmondtól, működésbe lépett. Simogatni vágyta, és mivel különös érzés kerítette hatalmába, ha kézbe vette, hát Leventével is gyakran simogattatta.

      Istikém a hét végén le kell menjek a telekre, mert az egyik ember visszajött. Persze, kérdezd meg, tudunk e valamiben segíteni neki.