Másnap nyakába vette az erdő nehéz terepét és elindult, hogy megkeresse hiányzó barátját.
Már dél felé járt az idő, amikor több órás gyaloglás után a kopár szikla tövéhez ért.

Hatalmas sas szeli át a horizontot. A hegyek és erdők fölött kémleli  a tájat, a gyönyörű fák,  magas sziklák között, melyek fölött sötét felhők gyűlnek és nagy viharra készülődnek.

A nap korongja lassan emelkedik a fénylő boltozaton.

Karjait széttárva, artikulátlan, visító hangon elordította magát:
– Produkcióóóó!

A park felé közeledve messziről megpillantotta a nagy tornyos sátort. Szokatlan izgalom lett úrrá rajta a látványától. Orrában érezve azokat a sajátos szagokat, illatokat, ami valamikor megszokott volt számára.

– A kislány Adél, 3 éves múlt pár hónappal. Először észrevették, egyre csendesebb, és tartózkodóbbá vált. Nem volt olyan eleven sem, mint általában. Hamar elfáradt. 

A kürt hosszan elnyújtva fújt.  A mai napra vége volt a munkának. A műhelyből kifelé igyekvő emberek közt lépkedett. Az öltözőben a szekrényét kinyitva, levetkőzött,  derekára csavarta szoknyaként a törölközőjét. 

A kis város állomásának a legszélső vágányára húzott lassan a lakókocsikkal, bódékkal megrakott szerelvény. Csikorogva lassított, s állt meg a rámpánál, melynek a magassága egy szintbe volt a vagonok szintjével.

...mert az Ung Ungvárnál...

...(Ung)retro-grád...

Befejezés 

PÁLYÁZAT!  
Ezen írásommal Zsuzsika felhívásának kívánok eleget tenni. Fogadjátok jószívvel, ahogy írtam.

Szeretettel: Zoli
 

  1823.

Tavasz volt.

     / Mert mi maradunk /

            Decemberben van hozzánk legközelebb a nap, de alacsony horizonton jár, és delel.

Este volt. A házunk ablakán át néztem a messzi fényeket. A hold sem ért el engem. A felhők eltakarták a távoli hegyek vonulatát, s még a fenyvesből sem hallatszott ide a nyugodni térő madarak
hangja.
December volt. A hó már megérkezett, és a csend öltöztette fel a fák ágain hintázó tűleveleket.
Az esti fények távolinak tűntek, mint minden az életemben.

 / Csak azért is ünnepelünk /