Igaz, hogy Józsi nagyon félt attól, hogy nap mint nap a bányaakna poros, nedves környezete vette körül, de lassan megszokta, hiszen a munkaidő végeztével minden nap visszatért Isten áldott világára. Nem is gondolt arra, hogy Annusban is vannak félelmek. 

Régen ez a vidék erősen lápos, mocsaras terület volt, sokkal több volt a láp és mocsár, mint most. A lápból kimagasló dombocskákon pedig már régen faluk keletkeztek, ahol az emberek Szent István királyunk óta jó keresztények módjára éltek. 

 Bizonyára nem mondok újságot, ha azt állítom, hogy szegény magyar népünk, amióta csak itt él a Kárpát-medencében, testével fogta fel a sok pusztító hadat, amelyek a nyugatabbra lakó népekre zúdultak volna

Mivel nem volt útlevelük, Puzdák Pisti tanácsai szerint jártak el.

  Réges-régen történt ez, évszázadokkal ezelőtt, amikor még minden falunak megvolt a maga ura. Háj, nagy urak voltak ám! Várakban laktak, erős seregük volt, díszes, színpompás ruhákban jártak, hatalmas vendégségeket, lakomákat rendeztek.

Először nem is figyeltem fel rá, mert sok kacat között volt, az elhasznált tehénkaparók, ácskapcsok, meg más effélék társaságában . Talán az volt fúrcsa rajta, hogy gyalult volt, és kisebb, mint egy szerszámos ládikó.

Egy kedves barátom mesélte ezt a történetet, Attila, akivel karácsony előtt, ültünk az asztalnál, és készülve az ünnepre, beszélgettünk. Eszébe jutott egy karácsonyi csoda, ami velük történt meg.

A patak bal partján, jóval a falu közepét túlhaladva áll nagyapám, vagy talán még dédnagyapám háza. Az biztos, hogy abban született édesapám, és valamikor ez a kis vályogház zsúpfedeles, zajos hajlék volt, ahol egy szegény zsellércsalád élte a mindennapok  küzdelmes életét.

    Történt ez még az időknek hajnalán, amikor a földet óriások lakták. Ez a táj olyan sima volt, mint a víz tükre.

  A 48-as szabadságharc után a tiszteseket, akik nem bujdostak el, kivégezték, vagy hosszú börtönre ítélték. De az egyszerű baka vagy huszár sem úszta meg szárazon.- kezdte újra a szót pásztorunk.

AZ UNGVÁRI PIACON

    Most a pásztor felesége vette át a szót: „Én Iskébe nőttem fel. Ez egy kis falucska itt a Laborc másik oldalán. Valamikor Kápolnás kis Iskének nevezték

A gyorsvonat tovább robogott Prága felé, és vitte magával Mártit, az ő szomorú tekintetével, ami még a vonat üvegablakán is égette Jancsi szívét.

     „Első sorban azt szeretném tudni, miért hívják ezt a tájat vízen inneninek. És ha ez vízen inneni, hol van a vízen túli.” - szőtte a beszéd fonalát diákunk.   „Egyszerű ennek a magyarázata.” - mondta a pásztor felesége. „Majd mikor innen Patak felé veszed utadat, Nagykaposon jobbra térve Lelesz irányába fogol haladni.

   A zimankós fehérruhás tél már régen átadta hatalmát a vidám, mindent virágba borító tavasznak. Most nem sürgette a hideg északi szél diákunkat, hogy szaporázza lépteit. Minduntalan megállt, úgymond: pihenni, pedig csak egy szép virágot, egy pipaccsal, búzavirággal tarkított mezőt bámult meg.

Január harmadika van, még hajnalok hajnal, de Jancsinak indulni kell a legkorábbi autóbuszhoz, hogy Kassan elérje a Prágai gyorsvonatot, mert Olomoucon időben kell a kaszárnyában jelentkezni.