Utolsó csepp könnyem
nyújtom át Nektek...

Várom az unokám
hogy megszülessen
Áldott az anya
ki gyermekét hordja

Színes felhőket ecsetelt
horizontra az alkonyat,
sárga és vörös színben
festett szépséget a nyugat.

szólt a zene... ő csak brillírozott
a billentyű égett ujjai alatt
időset, fiatalt tűzbe hozott
maga volt a ritmus, ahol dal fakadt

575575
Rettegés minden nap, mert az alkony, s este,
rémült játékát verdesi bilincsbe.
A szakadt inak, hosszan, már nem feszülnek.

Csak a zsibbadt kéz, mely egészen a vállig
idegvonszolás, s onnan villámlik
az áramütés, vissza az ujjbegyekbe.

Mezei István

Gazdagon is légy
szerény, szegényen őrizd
meg méltóságod.

Elhunyt bátyám emlékére
Gyászolom.

a kevés boldogságot kis örömet
gyászolom azt is ki meg sem született

akkor csak huszonöt volt
senki sem tudta a nevét
lába ütemre dobolt,
ha meghallotta a zenét

gitárját részletre vette
fodrászt talán sose látott
hangszere sírt, ha pengette
körülötte minden táncolt

csak a zene, az éltette
nappal az utcán kóborolt
az éjjel is utcán érte
az albérlet túl drága volt

 *A mi mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma*
Áldott legyen az Ég,
a Föld és Te is

Lehullt egy csillag...
s én kémleltem az eget, 
gondoltam, visszateszem,
de ő csak rám nézett, 
majd kacéran nevetett...
ne bánkódj, ő már boldog,
hazatalált... érte ragyogott
és hullott le az a csillag.

2018. február 19.

A kép az Internetről.

Ott állt a Hargitán
Nézett Magyarország felé
Mögötte harsogott az ECHÓ tv.
Székely föld a székelyé

Lehet, hogy zajos lesz a holnap,
lehet csend fakad,
ott is ahol dalolnak a madarak.
Lehet fák fonják be a szél haját,
lehet szívdobbanásod lesz az ég

               Politikai grimasz

Vásárhely nagy, zayos város –
meggyőződhet róla bárki:
hangoskodik ott egy sármos,
dologtalan paraszt márki.

Mint két agancs közt a titok,
úgy suhan el mellettünk
az Idő

Ó drága kikeleti napsugár
Ragyogj, ragyogj végre már
Várom már erre száll
Egy szép hangú, boldog madár

IX. ének

Megfogyva és törve tovább mentek szótlan.
Fojtó sírcsend honolt a díszes hintóban.
Nem mindennap van, hogy halál ráktekintsen,
S tán az árnyékától megnémultak minden.

Virrasztó éjszakák a foglyotok vagyok
Száguldanak fenn a vén álló csillagok
A filmtekercs fejemben kattogva pereg
Törölném magamból a kínzó képeket
Sajnos nem tudom mert az álom elkerül
A homályos vibrálást nézem egyedül
E néma drámának plafonom a vászon
Hangok nélkül ködlik szürke februárom
Özönlenek a fekete-fehér képek

Egy nép ismét talpra áll
Egy nép mondja
„Eddig, s ne tovább!”

               Kallós Zoltán emlékére