Mikor Édesanya gyermekét tanítja
Az első magyar szóra
Mikor szívedben él még a hazaszeretet
Mikor a nemzet még él
Akkor se feledd Trianont!

Ne feledd Trianont!
Ha már más elfeledte
Mikor a harangnak nem szól a lelke
Mikor a szónokok idegen szót szólnak
Mikor bőségében vagy a jónak
S a vasököl megolvad

Szeretnélek, ha engednéd,
reggel karodban ébrednék,
átölelnélek, éreznéd,
ha engednéd, csak engednéd.

Súlyos a gondolat, könnyű a rím,
üljetek le mellém barátaim.

Levendula, rozmaring,
asszonycsípőn szoknya ring,
szívem fölött rongy az ing.

Átlépte a négyszázat,
ilyenkor a nép lázad:
taxisblokád, hídzárlat –
robbantsunk Országházat!

Elbúcsúzott a tavasz
Melegét odaadta a nyárnak
Szépen nyíló virágait
A nevető napsugárnak

Ragyogó napsugár élteti a mezőt
A ringó búzatáblát, a zöldellő erdőt
Vidáman csipog a madárfészek alja
Szorgos madár eteti fiókáit
nőjenek nagyra

Álmok mezején megáll minden fény 
árnyékok semmiről nem vetülnek,
elindulok majd egy ismeretlen világba
ahol a galambok is némán repülnek.

Mint gyors patak
Ősi sziklákat repesztve
Rohan előre, útját nem nézve
Úgy mennek el ifjak, de
Hazát nem feledve!

Mint gyors patak,
De célját eltévesztve!
Száguld mindig csak előre
Útjában elsodor,  mindent,  ami szent!
Ami egykor szép volt idelent!

Hol a fény víztükörben fürdik,
Partján szíved, messzire vágyódik,
Képzelt boldogságba, egy látomásba,
Egy gyönyörű csodás, képzelt világba.

Színes virágszirmokat sodor
A vad nyugati szél
Mint egykor virágcsokorral megleptél
S kérve jöttél felém

Én „Igent” mondtam neked
Öröm varázsolta el szívünket
Negyvenkilenc hosszú éve már
Duna vízén táncot járt a napsugár

Ordít a csend, bárhová is lépek
Aszalódott tested sehol sem vélem
Mégis itt vagy bennem, a jelenben
A varázslatos fények homályosabban égnek
Folyton új közegben hordozom drága lelked.

Mohón számító férgek markoltak beléd, szívták véred
Otthagytak kétszer Téged
Szaggattak mézes-mázosan és sunyin
Tudtad mindezt és vélem még érzed.

Emlékeimbe mindig visszatér
Egy gyermek, s kutya barátsága mit ér
Öröm volt őket látni
Boldogságban, önfeledten játszani

Szeretetük nem volt futó kaland
Boldogan játszottak az idő szaladt
Kutya ugrándozott, táncot lejtett
Az ő szíve soha nem felejtett

Húsz éve történt,több is már talán
Háború dúlt, Vajdaságban, s Szabadkán
De elnémult a fegyver, elcsitult haragja
Virágot küldött hálából egy anyóka

Kaktusz virág-„ Lelkem fehér lesz virága”
Ő csak mondogatta hálából adja
Fehér virágú kaktusz,szeretet virága
Nálunk, Szegeden, Ő a háború elől lelt megnyugvásra

Vezeklő évek
Mezei István

Eljött a mi szép ünnepünk
„Pünkösdi Király”-t választani megyünk
Szól a zene vigalom
Ki lesz a pünkösdi királyom
Király az egy ügyes legény
Megüli a lovat szőrén
Gerenda rudat is nagyot emel
Ő koronát megérdemel
Egész évben ő nagy legény
Rá hallgatni kész nyeremény
Neki tárva a kocsma ajtó
Ahol dáridózni neki való

Szervusztok kedves gyermekek,
Remélem már ágyban vagytok,
Így kezdődött tévében esti mese,
Vagy épp a rádióban hallhattok.

Varázspálcát kéne venni,
Gyermek évem vissza venni,
Abból is csak ami szép volt,
Nyitna újra a sok játékbolt.