Egy kislány, ha menyasszonyt lát,
csodásnak találja,
s ábrándozva, álmodozva
azt a napot várja,
vajon mikor öltözhet ő
menyasszonyruhába.

Majd mikor belobban a tavasz,
szétrobbannak a töltött rügyek
és villanypóznákon zajlanak
a madártollas, csőrös ügyek,

Hozz fényt jegemre, havamra,
Lombtalan  az ágam még ma,
 Ereszem dalod csorogja.
Szintelen gazban a völgyek,
Várlak, mint illatos hölgyet,
Adj rügyet az öreg tölgynek.

Levelet oly régen írtam már,
hogy toll úgy serceg a papíron,
ki írom most lelkemből minden
beszorított ki nem mondott bánatom.

Virágom, virágom
kis Virágszálam!
Szívemnek gyöngyszeme
Lelkemnek kincse

Ne féljetek tőlem – őrült nem én vagyok:
törpénél is törpébb agyaglábú nagyok,

Születésed napján éltessen az Isten,
Szép Kedvesem, ezt kívánom néked!
Legyen élted mindig, békés és áldott,
Örökké veled lesz, kedves kis családod.

Ó, a víz minden-forrás,
az élet őslevese,
gigászi körbeforgás –
cseppek közös ereje.

Dal csordul az öreg zongorán,
végig fút lelkemen mint szellő a fán,
Dalra fakasztja vénülő szívemet,
szememből ereget boldog könnyeket.

/ Valentin napra/

Tüzes napkoronggal ébredt a hajnal
Paripaként száguldott a nap az égre
Pirosan ragyogott a fény a szívek közepébe
Mit, ha tudná, ma Valentin napja
Melegét a szerető szíveknek adta.

Ó, a tűz régi barát,
Prométheusz-szerzemény.
Villámló égi zsarát,
lobogó ember-remény,

Szerelem indája kúszik testemen,
szavakká szelídül a vad érzelem,
majd veszti fonalát az értelem,
a valóságot adjátok oda nekem.

Ha eljössz velem a Hargitára,
Ahol most havat fú a szél
Hallod, ahogy egy bús történetet beszél
Megfagyott hidegben, didereg a zászló
Jeges, kék színű büszkén nem lobog
A holdat és a csillagot is lehazudnák az égről
Szomorúan leng, bánatában megfagyott!

Mint, amikor ifjúvá érik a gyermek,
Szavak a versekben új értelmet nyernek,
Tág teret adnak az elkopott álmoknak,
És immár emberek ezreihez szólnak.
Óvnak, és védenek bennünket a versek,

Verset írok hozzád!
Verset, érzelmek vad sorát
Kegyetlen szíved, hangos a szád!
Vers kegyelemért kiabál!

Ó, a méh élő csoda –
halk, zümmögő zenészek
citerása. Ő soha
nem csügged: a természet

Süvít a vad böjti szél!
Az rázza ablakom
Hideg februárban
Az éjben én nem alhatom!