Vére hull a magyar népnek,
kihunynak az ősi lángok,

...barátság...

Nem tudom van- e barátság,
vagy csak képzelem.

Fenyőágra hópihe száll,
nagykabátot ölt az ég,

Szép magyar hazám
Változatos tája
Síkság,dombok ,hegyek világa
Van-e még a világnak szebb virága

A múló nappalok egymásután, 
foltokat varrnak a földi ruhán.
Az ősz ceruzája kiszínezi.
Sok lett a levél, s az avar teli.

Háromezer lábnyi magasban fenn,
Buja-zöld, vad erdők árnyékában, 
Pihen e csodás és mély tengerszem,
Örök szépség állandóságában.

Képzeld el hogy:
az Ég a Föld,
minden zöld,

Aradi koszorú
nemzeti bánat!
Halomra emelt obeliszk
messzire kiálthat!

Olyan tekintete,
mint éjnek mélysége,
melyben a távolság
pár tucat fényévre

Szelíd szavakra szelíd a válasz:
Kicsiny kertünk szívünkben ragyog,
Kanyargó csermely, színes virágok,
nézd, közöttük én is ott vagyok!

Az utca felett behajló lámpatestet
rozsdásodó vasoszlop inogva tartja.
Világítaná a szobrokat, de egy fa
odanőtt. S az árnyéka halk szavú csendet

Októberi fényben
Még egy utolsó ragyogás
Hegyek,völgyek ruhája oly csodás
Rőt,sárgát ,barnát fest a napsugár

Uram! Túl gyorsan múlnak az évek!
 Épp ma lettem hatvan éves.

Kendősátor alatt ősz kóchaja
Az asztalon kókadt rózsa -fűzér
Min töpreng most a nagymama
Kezén mély kékpatak ér
Ingaóra a konyhafalon
Üti az örömtelen éveket

KARANCSON