Gondolatszilánkok    

Válogat, szelektál az emberi elme,
mi a jó, mi a rossz, minek volt értelme.

Hálás szívvel mondok köszönetet: vitéz Gyöngyösi Zsuzsannának, a Magyarerő vezetőjének, a Független Újságírók Szövetség Elnökének a csodálatos Antológiákért, a saját köteteimért, melyet áldozatos, művészi munkával elkészített, kiadott ebben az évben is. Anna

A könyv

Ő tanított engem két kezem imára
összetenni – ó, hogy hiányzik: ím árva
lettem. Ki rabolt el tőlem? Üzenj, ha tudsz,
csak egy kis madárral. Nem baj az, ha hazudsz

Valamit mindig betiltanak.
Legyen az só, cukor, vagy épp akác.
Parlagfű védi földjét? A bagázs
felhorkan, fenyeget – és irtanak
a gazdák, hol busongva sírt a mag
még tegnap – könnyezett, úgy bírta csak.

Valamit mindig betiltanak.

Parádon jártam, láttam
mély bánatban,
a szétherdált üveggyárakat
menteni már nem lehet.

A színsávos arcképed
egy hovatartozást jelent.

Freud óta tudjuk: a kéj a küldetésünk.
A művészet csupán kéjelgés hiánya,
ezernyi tettünk csak ócska pótcselekvés –
ez állítás száz év kételyét kiállta.

Határtalanság, s a bénaság
ötvözetében élni,
mégis nyargalásról mesélni,
hazugságok irányított rendjében
mozogni

Mert elindult a Sátán!
Tör, zú

z, amit útjában talál,
Nem ismer kegyelmet,
Sem határokat, s tengerre száll

  Tördelt sorok

...fehér galamb lennék...

Remegni kezd a hangszer, húrja megfeszül,
kesernyés édességgel árad, elvegyül.
Rőt, vörös színű, különös, fura elegy,
lassan alvadó vérként takar sebet.

Gyermek vagy még, kicsiny, s oly törékeny,
Bizonytalanul haladsz előre,
Mint kisgyermek, családod körében
Célod egy, felnőtt légy egy-kettőre.

Dőlnek a fák, reccsen az ág – bűnös ölés, ami zajlik
Sírnak ad át ez a korszak: erdőt írt, már sose hajlik
lombkoronájuk a szélben a fáknak, s tűrjük a bajt itt.

Áttetsző a víz, sodródik a sárga nád,
a bánat úszik rajta, nem a dinnyehéj,
de még langyosak a nyárban az éjszakák,
tudom, a tó hol nyel el mélyen, hol sekély.

Magyar vagyok... és önzőn
Mondom, én magyarnak születtem,
Mert itt ringatták bölcsőm,
És itt élhetek becsületben.

Hogyan kezdődött? Nem is emlékszem már
Kerülgettük egymást, nem mertünk szólni.
Pillantásainkért kezdtünk harcolni,
Bár hömpölygött valami érzelemár.