...Nem tudok írni, csak sírni...

Küldeném Nektek. Ó fogadjátok lelkem
apró vágyaim virágos kertjét
A szép virágok szavak varázsálmaim.

Mintha szólt volna hozzám valaki,
vagy ez a legújabb tévedésem,
talán, egy hangot fogok hallani,
és megtorpantam, az égre néztem.

Tavasz nyílásakor jöjj ki a rétre,
S nézd, hogy nyílik sok tarka virág.
Ilyenkor újból zöldek az ágak,
A színpompás természet, gyönyörű világ.

Ragyogj csak napsugár
Űzd el a felhőket
Nyíljon a sok virág
Örvendeztesd meg szívünket

Ágakon rügy pattan
Tavasz ébredőben
Madár dal megszólal
Erdő sűrűjében

Szép tágas Felvidék, szülőhazám nekem.
Drága magyar népem, érted dobban szívem.

Éj nyugodalma,
csendje kavarva,
szélakaratra
dőlnek a fák,

Ősi gesztenyefák árnyékában
megpihenni tér a fáradt vándor,
a rég elmúlt idők homályában
még vissza-visszaköszön a mámor.

Homok, kő és végén néhány dübörgő rög
Szép sztaniolpapírba becsomagolva,
A hétmérföldes mesefilm meg csak pörög,
Mintha az életünknek értelme volna.

Egy pillanat, benne festett álom.
Naplementés színek alatt látom,
sásbuga ring a vízen, mint kis hajó.
Lentről visszhangot hoz a
szél - értelmét oldozza
a szájról röppentet szó.

Varjú ül az ágon,károgja kár!
Károgja a múltját,keres új hazát!
Belepi a tájat és a fát
Csendben még,de nézem!
Mikor lesz vége kérdem?

Egy nagyobbacska Nephila pók,
Kinek hasa szőrös és pufók,
Hálójában békát fogott,

Vasárnapi az időpont,
izgulunk, hogy ne legyen gond.
Fél tizenegy óta várunk,
ülőhely nincs, hát sétálunk.
Tömött váró, feszült percek
vontatottan, lassan telnek.

Már beköszöntött rég életem szép tele,
Nem ér véget bennem az örök havazás,
De ha éj omlik az estének testére,
Énem jobbik fele ébred, nincs elalvás,

Mesél a tenger, 
hűs vize hulláma,
benne susog 
szerelemesek

Szép magyar hazám
Változatos tája
Síkság,dombok ,hegyek világa
Van-e még a világnak szebb virága

Idővel sem törődve itt
vagyok kettesben veled,
szótlanul követem a szemed,
szád hús-piros ívét 
keresi a szám--
kezem minden rejteked.