Álmomban, oly régen, sétáltam a stégen,
Folyóvíz partjára, vittek oda éjben.
Leültem vidáman, szemeim kacagtak,
Boldogságos hangok, érzem, gyógyítanak.

Harmat cseppje hullott
Kertem virágára
Mint,ha téged siratna
Nagy bánatában
Napsugár kacsintott
Táncot lejtette
Tavaszt köszöntő gerlének
Nótás volt a kedve

Nincs formája, se színe, se illata,
benned él az elfogadást kérő vágy,
égető az éhe, kell mint a víz, lágy
kenyér, a lét méltóságát adja.
A legfájóbb az, amikor hiánya

Mikor az idő már félig agyonvert,
alig van kockázat, eltűnik a tét,
mert az élet fosztogatja az embert,
és egyre szegényesebb a hagyaték.

Ó én édes Hazám
Hogy tudsz szárnyak nélkül repülni
Megcsonkított karod
Hogy tud átölelni

Így, öregen az ember mennyit felejt,
a szívéből kiejt anyai mosolyt,
az emlékezet csak szakadt rongy és rojt.

Márványlépcső, márványpult,
Dagad itt pénz, sok lenyúlt.
Lámpaerdő, fényözön,
Bábarcú őr, - nem köszön.
Csiszolt, fénylő kő alant,
Márvány hűti talpamat.
Frissítőn hűs az ájer,

az ég ma is álmos
csak egy madár száll most
ágról ágra

Az út szélén szalad, hosszú nyelvét nyújtva,
földet szimatolva, hangosan csaholva.
Megáll, előre néz, hegyezi két fülét,
farkát leereszti, úgy kémlel szerte – szét.

Rám köszöntött a mesék ideje,
év-téglákból folyik az építkezés,
a falakon sok a rés, repedés,
köntösbe bujtatott már az este.

Ablakomnál csivitelnek
Mi baja a cinegéknek
Fészek üres, új a foglaló
Ki lesz benne a fészeklakó?

Önmagába fordult kör lett az életem,
sok Te helyett egyszer idegenné váltál,
de aki voltál, az lettél most nekem,
mert én jobban szerettelek  a vártnál.

...Jancsi élt ötven évet...

 Ó, hol a szíved Magyarország?!
Hol a boldogság vár ránk?
Budapest vagy Dobogókő?
Csak ne mossa könnycsepp eső
 De látom bizony könnyed hullik
Bánatod az csak nem múlik

Kacéran mosolygott a sarkon egy kokott,
és mint, ahogy ilyenkor az lenni szokott,
egy nagy ágyat kerestek legott és gyorsan,
de pár hétre múlva kiderült, hogy baj van.

Versmorzsa

Versmorzsa