Feszülnek a rügyek, nincsenek levelek,
de végre itt a virágzás ideje is,
az ember ennél több és kevesebb lehet,
kit e partra sodort egykor a genézis.

Nem bánnám, a szeretet kalitkáját   
csak még legutoljára rám zárnátok,
gyermeki gonoszsággal megvernétek,
tombolna köztünk az őszinte vétek,
jaj, csak még lennétek, régi barátok.!

Már pattanásig feszült a húr bennem,
de megmenekültem újból, ismét,
a tegnapokban már épp elmerültem,
és mégis kinyílott felém az ég.
Átvészeltem én már sok hideg telet,

Ildikónak

Étvágytalanok lettek a vacsorák,
nem ízlik a halott madarak szíve,
elkerülöm én már a sok drága fogást,
kanalam merítem hideg semmibe,
míg kifogy tálamból szerényen az este.

Ó hova hull a záporeső
Talán ázik a képernyő
Egy nemzeti kokárda hullajtja
Könnyét le az asztalra

Imádták, dicsérték, végül elhitte,
hogy jogosan lett belőle is bálvány,
törpe teste alá nőtt ezer állvány,
feledte, hogy az Isten van felette.

Zárt határok mögött, poros dűlőúton,
huzatos mezők közt, nagyapák örökén,
kapaszkodott mába fürge gyermekkorom,
könyvekbe fogództam az életem delén.

Az idő bennem egyre nagyobb űrt ás,
morzsolja csontom hatás, ellenhatás,
már minden perc veszély, próba, kihívás,
a végső mentsvár lesz az áthárítás.

Az ablaknál ülök, még várok valakit,
mint az öregek, hiszen én is vén vagyok,
a hajnali tejköd önmagamba halkít,
a reggelek ilyenkor süketek, vakok.
A szemközti dagadt ház elvadult kertje

Csodálatos nap volt a mai!

Ó nagy költője a nemzetnek
Hányszor támadsz fel
Hányszor temetnek
​Talpra magyar,itt az ideje

Szomorú emlékek
Mindig visszatérnek
Fájó szívvel üzennek
A jövő nemzedéknek

...ki akarok szállni...

Három a magyar igazság, 
Nem töri meg semmi gazság, 
Nemzetiszín zászlónk lobog, 
Hirdeti, hogy magyar vagyok. 
 

Anyám a virágok közt harmatot járta,
Apám  hidakon át bátran lépkedett,
Anyám nyitott szívvel várt a csodára,

Leülsz akkor végre, felnézel az égre,
keresgélve azt, ki utadat kísérte.
Öledben karjaid, két kezed megpihen,
messzeségnek kékje lágy szellővel üzen.

Ó szent forradalmak dicső Istensége
Tégy koszorút 1848 fejére
Piros -- fehér- zöld pántlikával fonva
Soha el nem múló emlékét bearanyozva