szo 01/20/24
Kovácsné Lívia
Múlnak a hónapok, az évek,
de a testem nem felejt téged,
téged hív, téged szeret.
Lehet reggel, dél,
est vagy éjjel,
minden porcikám téged hív kéjjel.
Téged óhajt, téged vár,
nem múlhat el a perc nélküled már.
Eggyé váltunk egy éjjelen,
neked adtam mindenem.
Azóta nincs nyugtom,
ha rád gondolok, vérem forr,
|
szo 01/20/24
Kovácsné Lívia
Arcomat simogatja az esti csend,
mellém ül, érzem,
s én némán kérdezem,
mivé lesz porszem életem
ebben az eldurvult világegyetemben.
Nincs szó, nincs hang,
és nincs felelet,
csak a templomi csend van,
mi egy pillanatra megszorítja
a kezemet!
A sóhaj, mi keblemből előtör,
könnyíti lelkemet,
|
szo 01/20/24
Dáma Lovag Erdő...
Sötét hófelhő tornyosult az égen,
Nap gyengén visszaköszön lemenőben.
Mintha narancssárgák lennének a hófödte fák,
Némán állnak, nézik a nap búcsúját.
S csend van, a város zaja sem hallatszik,
Összehúzza magát kicsire az ember, fázik.
Ebben a hideg téli estben én is hallgatok,
|
Álmomban harcoltam,
de nem karddal, fegyverrel,
csak a rútul rám hömpölygő
éjfekete rémekkel.
Kergettek, én futottam,
de ólom lett a lábam,
ránéztem, mi oka van,
hát leragadt a sárban.
Kezemmel nem találtam
életmentő kötelet,
rám zártak egy rettenetes
kőből rakott fedelet.
|
Holnaptól minden más lesz,
talán nem fog fájni a tegnap
úgy, ahogyan ma.
|
p 01/19/24
Dáma Lovag Erdő...
Még egy utolsó nap
(UNIÓS csatlakozás 2004. május 1.)
Még egy utolsó nap, olvadunk!
Mindegy akarunk, vagy nem akarunk!
GYŐZELEM! UNIÓ! Kivel, mivel?
A földünk még a mienk,
Alólunk tűnik el!
Versenyben leszünk a semmivel!
Ha bírjuk, igen, ha nem, ELVESZÜNK!
Keserű lesz életünk!!
|
Öreg kastély, ami szép volt,
még falai állnak,
köztük talán senki más,
csak holt lelkek járnak.
Hova lett a szépsége,
hangulatos bája,
parkjának vigyázott kertje
és sokszínű fája?
Elhagyták a gazdái,
talán meg is haltak,
nem maradtak itt mások,
csak fekete varjak.
|
cs 01/18/24
Kovácsné Lívia
Szerelmed vonz, magadhoz húz,
el nem enged,
de ez jó, olyan jó!
Húzz még és még magadhoz,
ó, magasztos, áldott szerelemmel
felhevült test a testemre,
ne nézz hátra,
csak ide a szemembe,
s meglátod, mennyire szeretlek.
Áldott test a testben,
lángolva, égve,
lüktetve szenvedélyes szerelemben.
Mindegy nappal vagy éjjel,
|
cs 01/18/24
Kovácsné Lívia
Szél fúj, esik az eső,
tél van még, didergő.
Havat kérünk,
az kell nékünk.
Eső esik könyörtelen,
reggelre jeges lesz minden,
aztán jön egy melegfront,
nem akartuk,
de ránk ront.
Tocsogunk a sárban,
pedig szánkózni kéne januárban.
Jön még a február,
téli hónap ő is már,
talán ő hoz havat és hideget,
|
Tolom a szekerem,
ha elakad a sárban,
letörött, nem lelem,
elhagytam a szárnyam.
Mindenhol keresem,
udvaron és házban,
mezőkön, hegyeken,
vizeken és nádban.
Addig míg nem lelem,
birkózok a sárral,
magamat nevetem,
hátamon a zsákkal.
Egyszer majd leveszem,
az lesz, mire vágytam,
völgyeken, hegyeken
|
sze 01/17/24
Dáma Lovag Erdő...
Most kell megmutatni!
Most kell összefogni!
BÉKÉT akarunk, s nem háborút!
Nem idegen betolakodót, ki ránk nyitja a kaput!
Most kell hazánkat megvédeni!
Minden ellenséget elkergetni!
Vezetőink is megmutatják,
Országunkat senkinek nem adják!
|
A sarkon befordult a tavasz,
de télanyó útját állta,
mit akarsz te kis ravasz,
még én vigyázok a tájra.
Menj vissza a házacskádba,
kell ide még egy kis hó,
a sok gyerek várva várja,
mert szánkózni oly jó.
A tündér nagy bánatosan
így visszaballagott,
számolgatta a napokat,
és addig álmodott.
|
Az ördög a minap megkísértett,
és kérte, adjam neki a lelkemet.
Kérdeztem, mit kapnék cserébe,
megdolgoztam keményen érte.
Vigyorgó pofája akkor felderült,
vörös szeme izzott, lüktetett, hevült.
Az öröklétet adhatom csak teneked,
világi vagyont, temérdek kincseket.
|
nézd, lassan megfürdik a nap
az esti ég tengerében
s mint a csillogó tükörlap
fényét veszti lementében
a horizont nyújtja csendben
pihe-puha takaróját
s milliónyi csillagfényben
hold dúdolja altatóját
2024. január 16.
|
Nem harcolok a sorssal,
leteszem a kardot,
békét kötök magammal,
elértem a partot.
Ringatózott a hajóm,
néha vihar tépte,
szélcsendben meg vágytam
vadul fújó szélre.
|
Voltam, vagyok, s majd leszek nevemért,
E név miatt szívetekben felgyullad a fény.
Oly erő ez, mit szabadon enged:
A szellem és az értelem.
Oly erő ez, mit nem birtokolhatsz,
Elfogadni csak alázattal, szelíden teheted,
Mert ha gőg, s önnön érdek vezérli utadat,
Elsüllyedsz a megáradt vizeken.
|
Meg kell halnunk naponta...
Meg kell újra és újra!
Hogy újjá szülessünk, ha új napra ér az óra!
Minden éjjel el kell a bűnt ásni,
hadd lehessünk a virradat
napfényes tisztái.
|
v 01/14/24
Dáma Lovag Erdő...
Emlékeimbe visszajárok,
Visszavisznek fagyos álmok.
Tél volt akkor, igazi tél,
Hóhegyeket hordott a szél.
Fagyott lábbal, kézzel értem,
Tanulni vágyó lélekkel.
Messze volt a gimnázium,
A hideg tél sem tántorított utamon.
Nyugati szél csak kacagott,
Havat hegynek összehordott.
Jöttek a hóekék,
|
szo 01/13/24
Dáma Lovag Erdő...
Álmaimban is szeretlek
Drága, édes hazám!
Álmaimban is letérdelek
S imádkozom érted:
Te a béke galambját féltve őrizgetted,
Karjaidba rakott fészket,
A rászorulót mindig befogadtad.
Szeretettel ölelted, mint barátodat.
Jaj, mi lett őszinte lelkedből,
Kufárok hada támad rád,
Kifoszt fészkedből!
Idegen tömeg villáma zúdul.
|
Versemet, néha finom rezdülésekben,
mint hajnal előtt táncoló zord fényt,
|