Ötvenhat emléke belém égett,
tüntetés itt is, láttam a tömeget,
iskolába jártam, majd este lett,
sok ember lepte el a templom teret.

Október volt akkor is
Nemrég emlékeztünk
Szívünk gyászolta
A vértanú halált
Aradon koszorúztak odaát!

Bárhol vagyok otthonom e táj,
hazavezet minden út

Csendesen andalog a Duna
partos medrében
A fák fürödnek az októberi fényben
Lelket nyugtató táj, jó látni téged
Sima tükrű Dunád, s csillogó fényed

Egy. egy vadkacsa szárny csattog csendben
Amint a Duna vízében lebben
Mint, ha búcsúzna a táj e csendtől
Szél támad, s rőt levél hull alá fentről

Feszíts keresztre élet...

Könnyeznek a felhők
Drávánk nagy vizébe,
neki meg sem kottyan,
bár nincsen esernyője.

Kapkodja úgy cseppjét
fodros habos bendőjébe,
mérhetetlen, bő étvágyát
viszi majd tovább Eszékre.

Mikor a Kultúra asztalánál
nem foglalsz már helyet.
Mikor elfeledik lassan neved
Mikor a törtető elfoglalja a helyed
Mikor a múzsa mégis rád nevet
Írd rendületlenül verseidet
Ne add fel a reményedet! 

Mert neked is nyílik szép virág
Szívekből szeretet mosolyog rád
Mert nem feled,  aki mondja jó barát
S érti üzeneteid hosszú sorát

Én nem titkolom a korom,
évgyűrűim sem takarom,
szívemen réteges korom -
levésni már nem akarom…

2018. 10. 16.  Cs.T.

Történetek a félmúltból

Ma már nem söprik a falusi házak padlásait a kötelező beszolgáltatás ürügyén, ma egyszerűen  csak elveszik bútorostól, ha valaki adós, hogy aztán elárverezzék, a tulajdonost meg családostól kipenderítik az utcára. Ez semmit nem von le az ötvenes évek tragikumából, abból, ami a falusi parasztságot akkor sújtotta.

Tüzet őrzök, szét ne fusson,
áldozatra más ne jusson,
szunnyadjon el a zsarátnok,
ne szülhessen újra lángot.

575575

Emberek állnak, szélben a támfal előtt.
Ott állok én is, messziről jövök.
Várom a besorolást. Ügyetlen körök,

zörgő levelek, szélölelésben, körbe
szaladó álmok. Csillag milliárd,  
reggeli fényben, pára a leveleken.

Ma ünnepeljük elmúlt születésnapom
a nyolcvanadik. S milyen hirtelen
elrepült ütődés, fény. Emlék takarok

Ez a közönséges ember kora,
a világot épp felzabálja.
Közönséges vak álma, nyelt bora,
közönséges élete párja.
Közönségesen böffent tömzs szája –
persze ez a legszentebb sóhaj!
Dögöljön meg, aki különb nála –
ilyen egy közönséges óhaj…

Nem csoszog a járdán,
nem jár át a kis boltba,
az ebédfutárt sem várja,
vagy ülne padra hébe-hóba.

Róka jár a szőlőben,
móka várja szólóban:
elszemezget – savanyú,
belereszket - sovány ő…

2018.10.15.  Cs.T.

Megnyugodnék,
de most már késő:
szívem fejti
egy rozsdás véső,
vérmadarak –
hulló forgácsok,
apám fogja
a kalapácsot…

2018. 10. 13. Cs.T.

Nézz szét a réten...millió virág...

Mindenki talpig
kék-feketében,
menyasszony gyászol,
két szeme ében,
menyasszony táncol,
szénpor a könnye,
kilesni végzet,
vér hull a ködbe.
Olaj a tűzön,
én beleégek,
özvegyek ők mind:
szép feleségek…