Drága tavasz, már féve várok rád,
egy kicsit túl sok ez. Nem? Tulajdonképp mit képzelsz magadról? Ki vagy te?

Keserédes titkok őre maradtam
egyedül, rájuk aranyló ködöket
bocsátok, az Úr teremt, ember temet,
a csonthalom ropog mélyben alattam.

Kedves Zoltánok, ti vagytok a mai nap krémjei, de ne várjatok nagy hűhós köszöntőt. Mű hó sem kell, van igazi. Legyen elég, hogy gondoltam rátok

/03.08./
Korán kelt fel a nap
tüzes fényével
Minden nőt köszönt
sugara özönével
Virágot kaptam
nem is egy szálat
Nőnap van ma
hála, öröm napja
Minden minket köszön
szellő is ezt súgja.

Márciusi virág esős,
Áldás hulljon rátok,
Remény legyen szívetekben,
Csodásak legyenek az álmok.
Ide ér már a tavasz,
Ugye nem sokat késik,
Szeretet ölelje lelketeket,

Köszöntelek drága gyermek
Szívem  legkisebb virágszál
Köszöntöm az édesanyád
Ki ajándékot hozott a világra

Köszöntelek kis unokám
Jöttödet mindenki  szeretettel várta
Köszöntöm az édesanyád
Ki ismét boldogságot hozott e házba

Jégcsapot nyalogat egy szellőifjonc,
tág hómezőn legelésznek a társak.
Üde, langyos leheletükkel virgonc
szirének felhőt gyűrve kacarásznak.

Azért a víz az úr...

Úgy kínálta magát a rét
a sok-sok vadvirággal,
akkor épp rövid volt a tél,
hát nyíltak oly pompával.

/A Mi Szigetközünk/

Hegyek közt hömpölyög a Duna
Hordalékát mosoni síkságon lerakja
Duna ölelésében Szigetközt építi
Mint anya ölelése válik két ágra,
Majd folyóit karjaiba zárja.

Mélán merengek úton-útfélen,
messzire menni vágyom békében,
minden mese, mit mondtál énnekem
mélyen megbántja érzékeny lelkem.

Hatvanhárom évem gyorsan elszállt,
és most jöttem csak rá, még élnem kell,
megélnem mindazt, mi emlékké vált,
álmokat, szerelmet, még idővel.

Mi lesz az útszéli keresztekkel?
Ha vad csapat zúdul  ránk
Mi lesz veled akkor édes hazánk?
Mi lesz az imára hívó harangokkal?

Mi lett veled szép Európa?
Csendben tűröd fájdalmaid
Hol itt, hol ott gyúlnak tüzek
Gyilkolják keresztény áldozataid!

Reményt vesztett éjszakák,
keresik a létezett romantikát,
kapkodnak csillagképek után,
kapaszkodnának Hold sugarán.

Visszatérve a másik önmagamból
Széles, járható utakon lépkedek,
Sokat plagizáltam már a másiktól,
Szűk rácsok közé szorítom a teret,

lassan peregnek a percek
bánatos, mély csend vesz körül
csak egy szú... a padló serceg
legalább ő, ő még örül5

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, ott ahol a kurta farkú kismalac túr volt egy gyönyörűséges ország. Ennek az országnak minden útja arannyal és drágakővel volt kirakva. A szomszédos népek irigyelték is ezért nagyon az itt élőket, és mindenáron el akarták foglalni, de ameddig a király fiatal volt és erős mindig visszaverte a támadást.

(Kép forrása: ingyenes  https://pixabay.com/hu/f%C3%A9rfi-lovagl%C3%A1s-l%C3%B3-lovas-barrie-160... )