Van egy nap, mi rendre
lelkembe tipor:
mikorra felgyűlik
az egy heti por.

Sejtem ki vagy, s mi leszel,
szüless, hát meg!
Már vártam, és várok reád.
Ott leszek mindég melletted:

Kertemben járt a tél ma éjszaka –
hajnalban csapott meg a jég szaga:
derengő, még szürke, álmos fényben
dértől csillogó avarra néztem.

   Elmesélek egy történetet, ami velem történt sok évvel ezelőtt a fatornyos falumban, és minden szava igaz, az elejétől a végéig:

Szépen süt a napsugara
Horgászni indul papa, unoka
Lesz itt hal bőven mama
Nagy hálóban hozzuk haza!

Ajándékot kaptam én ezen a héten,
A napsugarat,   fényt nem is reméltem.
Kinyílt most felettem a szelíd pannon ég,
A csüggedő halandó mereszti szemét.

Keletről jött az áradat.
Tettük csupán egy pár adat:
holtak, vérzők, űzött vadak,
s rémült tömeg, mely itt maradt.

    A két tiszt nagyot nevetett Debrődi strázsamesteren, mikor arról beszélt, hogy a rájuk bízott legény nem itta, hanem magára kente a pálinkát.

Ó szent Forradalom!
Kérész életű virága
Érted sír a lelkem
Érted vagyok gyászba
Gyászba feketébe
Kis magyar hős népe
Tankok áradatával

Most egy igaz történetet mesélek el nektek. Nem is olyan régen történt. Cseresznyét szedtem és a fűben egyszer csak egy barnás színű kígyót vettem észre. Ott napozott szépen összetekeredve, mit sem sejtve, hogy vendég érkezik a kertbe.

(Kép forrása: internet)

/1956.emlékére/
A Pesti Srácról még nem írtam én
Kinek emléke ott szunnyadt a lelkem mélyén
Ki repített benzines palackot nagy erővel
Tankok repültek tűzet okádó csővel

Elült a zaj. Éled a csend.
Virág virul a síron fent.

Néhol mécses pislákol még,
gyertya tövig égett már rég.

Zöld poloskát zabálnak a házak –
honnan jönnek, nincs rá magyarázat:
inváziós lesz tán ez a század?
Észrevétlen lepik el az ágyat –

Kitekintek a földútra
Kár, kár, kár!
Fekete varjúsereg ezt fújja
,, Kár, kár, kár elmúlt a nyár"
Jó életét siratja?