Megint én rontom el a Karácsonyt –
ez nálam már ősrégi hagyomány.
Mert ahogy eddig, most sem hagyom ám
szó nélkül – bár lerágott, talált csont –
új kufároktól hangos a templom,

Ballag a vén sőre, kíséri a paraszt,
Nehézkes a léptük, míg az eke siklik.
Le a földre bámul, melyből vékony araszt
Fordít föl az eke, amíg a nap izzik.

Csöndre szelídült
a téli ég

Hányszor hallottam,
harangunk zúgását,
ahogy jelezte a délidőt,
vagy a misékre hívását.

  A történet szereplője – nevezzük Zsófinak - sok évvel ezelőtt, egy híres, patinás iskolában dolgozott. Aztán férjhez ment. Három és fél év alatt született három gyermeke, így nem kellett sokáig gyesen lenni…

Hatéves korától táncol. Klasszikus balettet.

A legjobb szándékom ellenére is visszájára sült el a kapanyél a kezemben:úgy vagyok itt köztetek, mint aki láthatatlan.

Ezek ők, kik
futó szélnek
fiút szülnek
rágalomnak

Mint aki a Mérleg jegyében született
Mezei István

Eljött az utolsó hava az évnek
Lelkem beöltöztettem
Várakozó szépnek
Örülök a reménynek
Melyet szívem óhajtva vár

Ők azok kik
birtokolni
bátrak ölni
izmusokban
izmosodnak
fáradalmuk
gyümölcsei
forradalmak
munkát másnak
kenyeret maguknak
a jó szóból nem értenek

A vízhiány, háborús konfliktusok, a termőföld erejének kimerülése, sivatagosodás, vagy éppen a marhahúsfogyasztás növekedése miatti a legelőterület növelése céljából történő erdőirtások következtében fellépő áradások menekülésre késztetik az embereket. Ez utóbbi esetben üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, ami a klímaváltozást is felerősíti.

Ismét fellángolt a pusztító tűz
Láng nyelve nyargal  tájon
Zokog aki megéli
Menekül, ki életét félti

S fúj a szél a kegyetlen
Sem embernek,
Sem állatnak nincs kegyelem
Vad csikóként vágtat a tájon
Felperzsel mindent,
Nincs ki útjába álljon.

Várj még kicsit kedves,
ne hagyd el ezt a padot,
mielőtt még hosszú útra,
egy hamis világ csábított.

Télapócska pihenj kérlek!

Megremegett a festő keze,
ahogy a víztükröt festette,
vagy a szél borzolt fodrokat,
lett így a táj mosódott tükre.

Dalolj nekem te kismadár,
az újra lomba zöldült faágon,
alatta majd egy kis katicabogár,
rászállva pihenni fog a vállamon.