Nem puhánynak való ország, ahol élek,
Hazudtak az álmok, becsaptak a fények,
Óvni kell magunkat csaló önmagunktól,
Repedt a harangunk, már a kolomp sem szól,

        Mi egy szezonra Camelback In Resort téli üdülőhelyén kaptunk szobát, teljes ellátást, konyhai munkáért. Az üdülőhely az Arizónai hőség miatt május végén bezárt. A tulajdonos nyáron a Kaliforniai üdülőjében látta el a vendégeket, ahova több magyar is velük tartott, bennünket is átvitt volna, mi azonban nem tartottunk vele. Józsi unokatestvére Főnixbe talált mindnyájunknak munkát.

Ragyog a Hold február éjszakáján
Nézem színét, megváltozott talán?
Kék és vörösben tündököl a fénye
Ilyen régen volt, vagy százötven éve.

Mit jósol nekünk, egy égi jelet?
Mit fest fel az égre, üzenetet?
Tüzes fényével int le ránk
Majd kékre, szép reményre vált?

Shakespeare-t olvasok, de ő nem tud róla –
jegyet is váltottam volna a Globe-ba,
de nem leltem sehol a jegyirodát.

A Wass Albert év, 2018. megjelenő emlékkönyvébe küldve.

Hívó szóra elindult az emberek áradata
Hömpölyög, mint a tenger árja
Mindent elsöpör, mi útját állja
Csak mi magyarok vigyázunk Európára!

Nem ismer Istent, sem Isten fiát
Tör, zúz, szobrot, Isten templomát
Ördög vigyorogva üli meg lelketek
Saját hazátok, országotok nem véditek meg!

Írom soraim versenyt az idővel
Szomorú magányban,az eltűnővel
Egyszer csak itt terem unokám
Míra a kis szöszi, csőrfös lány
-Mama kérdezi mosolyarccal
Te írsz verset nekem ?
Jó csak írjál, de szépet, azt kedvelem
S, ha nem írsz, játssz velem
Mert tudod, ha majd nem tudsz írni
Nem kell azért neked sírni
Folytatom én az írást

Az egek illatától
kiszínesedik a táj,
sajátos valóságom
kiteljesedik.

Hajnali fényben tündököl a puszta,
vércse vijjog, körrög a szarka fajta,
legelészni indul gulya és a konda,
más fényben tündököl a Napnyugta.

De még a hajnal harmatban mosdik,
már a kakasok is hangjukat eresztik,
gyémánt csepp fűszálakon fénylik,
kukacvirág szirma napfényre nyílik.

Mély szakadékba ért le a lábam,
ez volt éjszakai rémálmomban,
ott csüngtem mélységnek szélén,
ahol majd eszemet veszthetném.

Néha elfogynak a szavak,
csak az Idő csöndje marad
szívedbe írva.

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, de még az égig érő üveghegyen is. ahol elterült a Tündérország magas gyémánthegyek ölében, élt egy kicsinyke tündér.

Egyik nap, ki tudja, hogyan egy nagy dió pottyant le a földre az égből, éppen a tündér lába elé.

Begyűjti árnyait az alkonyat,
vidámságod mindig oly biztató,
szelíd tekinteted úgy sugárzik,
ajkaidon kedves a kimondott szó.

Farsang ideje eljött
Szól a zene, áll a bál
Álarcok takarják az arcokat
A zenekar  szívből muzsikál

Álarcokat látok itt, hisz kötelező
Mosoly, vigyor igaz arcot, szívet fedő
S táncolnak, járják a csárdást
Ki, kivel járja, most nem vitás

Agárdi Gabika festménye alá

      A remény nem tartott sokáig.  A forradalom végetért, és nekünk vissza kellett menni a bányába. Istvánnal eldöntöttük, nem maradunk otthon. Nekivágunk a nagyvilágnak. Persze nem egyedül indultunk, velünk tartottak István bátyja Imre és felesége Ilonka - ő akkor már várandós volt - és egy unokatestvérem Julcsi a férjével Jóskával.

Hol elágazik múlt és a jövő...