Vártam Rád!
Mikor dalolva rohant a patak
Napsugár tündérlányai benne kacagtak
Mikor a lila ibolya nyitotta kelyhét
Orgona illattól tele volt a lég

Még egy utolsó keringő!
Oly szép, oly felemelő
Egy utolsó tánc
Óvatosan lépj, jól vigyázz!

Én nem birkának születtem,
ki bandukol a tömeggel,
s fejet hajtva bólogat
tűrve, hamis szót fogad,

Pici gyermek
Tipeg-topog meg-meg áll
Vajon mit mond, kiabál?
Arca ragyog, itt vagyok
Ártatlan, mint az angyalok

Fehér botja mögötted kopog, s te félreállsz,
Helyed átadod a buszon, szánakozva felállsz.
Utat engedsz neki, s átkíséred szánva.
Némán, megrendülve nézel a botjára.

Ősz van, fáradt napsugarak
próbálják melengetni a tájat,
rőt színű avarcsendben
minden út vacog.

Sűrűszemű esőnek zörgése
Kopogtatta házunk tetejét
Telefonunk sürgető csörgése
Napfényt hozott, lelkünk melegét

Nem vagyok más,
csak egy fuvallat:
Álmokból szőtt.
röpke pillanat,

Már minden reggel ködtakarót rugdos lea kapaszkodó, őszi napsugár.
Zajtalan, ahogy turkál, az avarban még.

Nagymamám emlékére, aki ma ünneplné nevenapját (Teréz).

(Kép forrása internet

   Fontolgatta, hogy egy bozótos helyen megszöknek, hiszen a pásztor előttük haladt, de elvetette ezt a gondolatot. A kutyákat talán le is tudná valahogy rázni, de minek szöknének, hiszen semmit el nem követtek.

Veresegyház határán
- oly egyedi e látvány -,
erdő ölelésében
medvék élnek békésen.

Ködbevesző hajnalhasadások,
mögöttetek fényt én sose látok.

Könnyem hull a sárguló levélre,
sajgó lelkem elköltözne délre.

Tóth Ilonkák és Mansfeld Péterek:
ne higgyétek, hogy véget ért a dal –
a hóhérok mocskos bűnüket
bérbe adták, s a bérlő vak, süket.

Babaillatú csendben
tölgyfaágak festik kékre
az eget