Felfüggesztett lámpás a Hold - de akkor is
beleesel kezednek ügyébe, megérted magad,
világos – hogy kevés dolgot értesz
annyira mint saját tenmagad.

Ó, de rég jártam erre a Hortobágyon!
Égig érő tájat láttam az égre festve!
Ragyogott akkor is a nap koronája
Tüzes sugarát szórta a tájra
Felhőtlen égen ült a táj délibábja!

Éjjel érő gyümölcs vagyok:
holdvilágnál szüretelj le engem.
Rejtőzz el egy csillag mögé –
ne lássanak, kóstolj meg ott csendben.

     Nagy családból származom, tizedik gyerekként jöttem a világra,fél árván. Édesapám addigra, sajnos meghalt. A testvéreim és én közöttem nagy korkülönbség van, túlnyomó részt nem velük nőttem fel. Abban az időben édesanyámmal sok időt ketten töltöttünk, mivel a testvéreim már más utakon jártak. Ki családos volt, ki még kereste a párját, keveset voltak otthon.

Ha jól figyeltek, hát elmesélem
a tavalyi farsangi élményem,
elárulom még azt is most nektek,
hogy lett az öregasszonyból gyermek.

Miért születtem? Miért élek ezen a sárgolyón? Nem tudom. Szeretném tudni az okát, de sehogy sem jövök rá. Pedig szinte minden nap felteszem magamnak ezeket a kérdéseket.

Nagyon vártunk, áldott napsütés!
Március idusára vártunk igazán.
Madarak danája szólt fönn, égi zene.
Erdő muzsikája csendült, zengett.

Tipeg, totyog, meg, meg áll
Okos szeme csak úgy ragyog
Áll a baba, arca mosolyog
Ruhácskája díszes székely
Ezt nézzétek, büszkén lépdel

némulnak már a szavak
és üresek a lapok
álmaik szétfoszlanak
őrzik fenn az angyalok

Rigó Jancsi, Rigó Józsi
klorofillos tatamin
korán reggel, napsütésben
összevesztek valamin.

     Hallottam egyszer egy emberről, aki nagyon kapzsi és zsugori volt. Igen jó módban élhetett volna, de annyira szerette a pénzt, hogy már előre félt attól, hogyha meghal, meg kell válnia tőle. Az összekuporgatott pénzének nagy ára volt. Kemény, és könyörtelen ember hírében állt. Mindenki tudta róla, hogy még a feleségének, sőt a gyermekeinek is alig adott belőle.

Mikor nappalom az éjben elsimul,
az emlékeim, mint kiszáradt kezek
megtépnek, szaggatnak ádázan, vadul,
feledni akarok, el nem engednek.

Kicsi Tündi, meg a Tibi,
két kis komisz álmodozó,
kézen-lábon sok-sok bibi,
mindenre rácsodálkozó.

Én nem tudok harsányan szeretni,
csak ahogy a Nap becézi a rózsát,
ahogy csillagok sugarukat szórják,
ahogy lépcsőn kísér le a korlát.

Felhők mögül ha kimosolygott
valamit azért tudnom kellene,
felhők mögül ha rám mosolyog
akkor velem jönnöd kellene.

"INDULÁS A BIZONYTALANSÁGBA."
A fönti idézetet, Kertész Sándortól a, torontói Művész Színház igazgatójától, mindenesétől kölcsönöztem.

Elmondom most mindenkinek,
mi történt ma énvelem,
mikor morcos bürokraták
felbosszantottak engem.

  Három hónappal ezelõtt csapnivaló labor leletemmel elvánszorogtam az SZTK-ba, hogy szegény diabetológusomra ráhozzam a szívbajt. Amikor csórikám rápillantott feltűnõen rossz eredményeimre kékült, lilult.