Nem rejti jótékony lomb erdeim titkát,
a csapások, a szívek mélyére látok,
az igaz szavak elfogynak és oly ritkák,
eltévedtek az egykori jó barátok.

Feltépted egy régi könyv
kopott – poros fedelét,
csak azért, hogy olvassam
életem egy régi regényét.

Tojásra leltem –
mosolyt sugárzó
kék ellipszoid.
Költő vagyok, hát
fészkembe tettem –
bár szerény, szolid.

Ó magyarság Te áldozati bárány!
Miért téged áldoznak fel
Az emberiség oltárán??

Az új esztendőre azt kívánom Néktek,
tenger virág nyíljon, amerre csak léptek.
Legyen szívetekben sok öröm, s ne bánat,
kacagás, s ne sírás töltse be a házat.

                        Szófacsaró mese

Hófehérke nagyon elsápadt, amikor a vadász a sír-dög-rét nádasában megásatta vele. Térdre, imához, majd mögé állt, mint az ISIS mesterlövészei a portfóliós reklámfilmjeikben.

A tárgyak közül az ajándékok hosszú
sora, kapott, vagy adott mindenség,
felkerül a polcokra, s ott szunnyadozik.

A még hosszú téli éjszakák alatt
Tágul a csend, létem jégvirágai
Mint amnéziás gondolatok nyílnak,
A múlt a fejemben, mégis távoli.

Az egyik oldalon sötét a fény már.
Halkul a sercegés megolvad a viasz.
Sodort kanócból  a gyenge láng még éget,
de elég a kóca, s nem lesz már vigasz.

A honvéd őrnagy, aki szintén a kis helységben tartózkodott, nagyot nézett, hogy nemes Vadász József nemzetőr százados az ép jobb karjával átöleli a „drótostótot“. Maga is nemes ember volt, és nem értette a pórnéppel, a „jobbágyokkal“ barátkozó nemeseket. 

Hét milliárd szamár
baktat az úton,
orruk előtt széna-
csomó farúdon.

Két csöpp kis gyermek, két ér, két apró patak
napvilágot látott zordon erdők mélyén,
gyenge lábacskáik sziklákba botlanak,
majd egyesülnek Donaueschingennél.

                           Akinek nem inge...

Másnap, aki nagyon hallgat,
fejében a macska jajgat.
Jaj annak, jaj annak –
szinapszisok hasadnak.

Hozzon az újév
Égi meséket,
Álmot, szerelmet,
Fényt, meseszépet.
Hozza, hogy két kéz
Mindig öleljen,
Szív szava szóljon,
S égig emeljen.

/Mosonzentjános falú -ma:Jánossomorja város/
Szülőfalumban történt történetem
Nektek biz én elmesélem
Új év hajnalán nagy hó esett
A vad nyugati szél is felkerekedett
A havat fújta ,fákat rázta, hangját cifrázta
Ajtót, ablakot külvilágtól elzárta
Havat hordott hatalmast, kazlat
A nagy ház kinézett egy dombnak

Félrever a szívem –
valahol tűz van?
Nem hallja senki sem:
éget az üdvtan!