Ismeretlen forrásból, de nem tudtam nem megosztani veletek!

Az évek csontkeze lassan felém nyúl,
már pereg előttem hónapok neve,
olykor csak szelíden, máskor meg vadul
tör rám testem, de megküzdök vele.
A sejtek nem felejtik, ki voltam én,

Igen zavaros a hajnalok szeme,
ömlik reám a kétes szenzáció,
rossz a ritmus és hamis a zene,
hazudik az írás, a kimondott szó.
Becsapott a múlt, szédít a jelen,
de az ember benne már el nem merül,

Utamtól sárosan én, pornak vándora
hasztalan fürkészem a dolgok lényegét,
közben meddőn bimbót bont a tulipánfa,
bár tudja, megfagy fölötte még az ég.

Ne fintorogj, te sors!
Hagyj most már békén!
Nem akarok mást,
Csak a  békén hagyást!

Most már mindenki szeret
szitált szemedben a bús-mosoly
csak pár száraz szeretet-szelet
kenyér a közeli a boltból
csitította volna éhedet
kivetett magából a hazád

A gyermekkor sebes szekerén,
jóval onnan életem delén
rohantam felétek, vagy ti felém,
leveleken rezgett fény és remény.
Ne fussatok büszke jegenyék,
nélkületek már nem kék az ég,

Egyszer régen a messzi virágos réten, de még a kis virgonc, kacskaringós patakon is túl, élt egy picinke színes szárnyú pille. Egésznap boldogan repdesett a virágok felett, és hallgatta a közeli fákon lakó madarak vidám csivitelését.

 Öcsém feleségének halálára
/ Lénárdos haiku /

A kőtörmelék között kapaszkodó fa.
Már nincs hozzá út, csak kövek, kövek.
s a volt úton egy rozsdás, elhagyott kereszt.

Éjjel nem kísért lidérces rémálom,
a postás nem dob be sárga csekkeket,
az eladó a boltban köszön, nevet,
szemüvegem a helyén megtalálom.

Mily balga gondokkal küzd is szép fajunk,
mi a végtelen, hol lakik az Isten,
aztán valahol csendben meghalunk,
még lelkünk súlya is lemérhetetlen.

Lánglelkű költőkben itt sem volt hiány,
kikre mindig királyok véres bárdja várt,
hömpölygött a víz, az ár Tiszán és Dunán,
bár nem sétált partjukon kósza, kelta bárd.

Valahogy mostanában nagyon megváltoztak az emberek… vagy csak én lettem túlérzékeny?

Környékbeli és magyar realitások, irrealitások
/Édesanyám, akkor csináljon egy kis főzeléket!/

A japán és kínai naptár szerint 2014 a Ló éve

Ennyi tisztasággal mit kezdhet az ember,
mikor szeme barna bánatát meglátja,
annak, aki magába nézni sosem mer,
e szelíd nemesség a megmentő vágya.

Nézzünk magunkba, gondoljuk át újra.
Mit tettünk rosszul, és jól a múltba.
Várakozzunk némán, nézzünk csak előre,
​Szemünket mereven a célra szegezve.

​Könyv-bélelt szobám, mint egy meleg burok,
a középszertől óvó, megvédő zárvány,
de kivetve rám már az idő-hurok,
az elmúlás gyógyíthatatlan járvány.