Nézem, ahogy a munka hevében,
izmos tested verejtékgyöngyökbe
öltözteted,
s verejtéked egy-egy gyöngye
szépen, lassan hogy gördül le
köldöködre.
Vágyam immár szemérmetlen,
ott lapul fénylő szemeimben,
véremben,
vad táncát járja immár bennem
a kéj.
|
Barátném arról panaszkodott a minap, hogy hosszú évek óta senkitől sem kap ajándékot.
Elmerengve ült velem szemben, a múltban kutatva, keresve, hátha kihagy az emlékezete, s mégis volt valami csekélyke, elfeledett, apró csecse-becse.
|
Ködbe burkolózott a márciusi reggel. Ez a nap is úgy indult, mint a többi, s mégis keserű érzés kúszott a torkomba.
Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés, nem szabadulhattam tőle, tanyát vert bennem.
|
Nekem még most is te vagy a legszebb,
Hiába gyűrt ráncokat arcodra az idő keze,
Hiába festette itt-ott tincseidet deresre,
Nekem Te csillag vagy az éj sötétjébe.
Feszültségemben, te vagy a nyugalom,
Fájdalmamban, te vagy a támaszom,
Te vagy a fényem, ha fohászkodom,
Te vagy a szivárvány az égboltomon.
|
Anyukám éppen elszenderedett,
a megszokott, piros foteljében.
Melléülök, elnézem csendben,
megsimogatom megfáradt kezét.
Oly jó itt mellette, hallgat a csend.
A lélek annál beszédesebb ...
Emlékfoszlányok sora vetül elém,
móka, kacagás, könny és nevetés.
|
Anyám, édesanyám mosolyogj ma rám,
úgy, mint régen, kicsi gyermekkoromban,
hogy régi, kisded, játszi boldogságomat,
egy röpke percre visszaálmodhassam.
Régen volt nagyon, még sűrű barna hajad,
nem koronázta be a derűs, ezüstös alkonyat,
Szép voltál és mosolygósan üde, fiatal,
- én felnéztem rád és imádtalak.
|
Érdekes témát vetett fel egy kedves jó Barátom. Írják a szeretetről. Nem könnyű, de hálás feladat, megpróbálom, a teljesség ígérete nélkül.
|
Végy egy szűz fehér papírlapot,
legyen az, az univerzum,
a sarkokat átlósan kösd össze,
a kapott vonal a végtelen,
a vonalon helyezz el sok-sok pontot,
életeid sorát kapod,
mit élni vagy kénytelen.
Ha papírlapod meghajlítod,
s a két sarkát összefogod,
mivel a tér és idő hajlítható,
egymásba ér kezdet és a vég.
|
Volt egyszer, hol nem volt, volt egy kedves, jóságos varázsló, akinek nagyon-nagy szíve volt. Soha senkit sem bántott, értő szívvel fordult az egyszerű, szegény emberekhez, a tudatlan, de érdeklődő, okosodni vágyó fiatalok felé, és segítette életüket, ahogyan csak tudta.
|
Karod szüntelenül engem ölel,
csókod örök tüze forrón éget,
tested testembe lépett
|