
Hol volt, hol nem volt, égig érő magas hegyek közt egy meredek szikla ormán állt a likvai vár.
(Kép forrása: internet)
|
Szörnyű dolog történt Mikulásfalván, megbetegedett a Mikulás. Ilyen bárkivel előfordulhat, főleg, ha már idős az ember.
(Kép forrása internet:)
|

Volt nekem egy ceruzám. Olyan kicsi, csutka íróeszköz. Manapság már ritkán írok grafitceruzával. Jó dolog a számítógép szövegszerkesztője. Sok mindent megold és elrendez, és ráadásul ki is lehet nyomtatni.
(Kép forrása internet)
|
|
|

Amikor a tél engedett erős öleléséből és már a hó is elolvadt a környező hegyeken az árvai várnak új kapitánya lett. A király megbízta, hogyha kell élete árán is megvédje a várat az ellenségtől.
(Kép forrása. internet)
|
Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, a falu szélén élt anyóka és apóka. Volt két gyermekük, Jancsi és Marcsi. Szegények voltak, mint a templom egere.
|
Egy kis kertes házban éldegél Nagyapa és nagymama, és a kertjük benyúlik az akácerdőbe, a Lónyai csatorna közelében.
|
Egyszer volt, valahol a Kárpát-medencében egy kicsi ország. Ennek az országnak a partját valamikor három tenger mosta, magas hegykoszorú ölelte: A Kárpátok és a Magas tátra ölelésében feküdt ez a tá
|

Volt egyszer egy kutya. Nagyon magányos volt. Ki tudja, miért senki sem akart vele játszani.
(Kép forrása: internet)
|

Egyszer nagyon régen, amikor még öregapám is aprócska legényke volt az a hír járta, hogy a falu szélén lakott egy öreg anyóka és minden nap finom pampuskát sütött.
(Kép forrása: internet
|

Ugye tudjátok, minden várnak van manója, aki a vastag falak közt lakik valahol elbújva.
(Kép forrása internet)
|

Volt egyszer egy legény, akit Jánosnak hívtak. Ez a legény arról volt híres, hogy állandóan fején egy nagy süveget hordott. Állítólag ebben a fejfedőben volt a tudománya.
(Kép forrása: internet)
|

Még kicsinyke legényke voltam, amikor nagypapám mesélte ezt a történetet.
|
Hol volt, hol nem volt, réges-rég élt két vetélkedő testvér, akiről a mesém szól.
(Kép forrása internet)
|
Hol volt, hol nem volt, túl a kéklő üveghegyen, de még az Óperenciás – tengeren is, ahol a kurta farkú kismalac túr, volt egy gyönyörű ország. Ennek az országnak minden útja arannyal és drágakővel volt kirakva.
|

Egyik szép, nyári nap délutánján kicsi csiga hűsölt az erdő szélén egy nagy lapulevél alatt, amikor furcsa dolgokra lett figyelmes.
(Kép forrása: internet)
|
Hol volt, hol nem volt, egy kicsinyke falu szélén élt egy nagyon öreg anyóka. Egész nap a háza előtt üldögélt a kispadon és nézte a járókelőket. Ha úgy hozta a kedve hosszasan elbeszélgetett az emberekkel.
(Kép forrása:internet)
|

Nagyanyám mesélte. Egyszer nagyon régen, amikor még ő is kicsinyke lány volt, falujukba egy vándor érkezett.
(A mellékelt kép Lukács Mária festőművész engedélyével)
|
Megérkezett a lucskos, nyirkos ősz. Mindenki nyakát behúzva sietett az úton és senkinek sem volt kedve sétálgatni a parkban, mint langyos nyári estéken.
(Kép forrása internet)
|

Volt egyszer egy királyfi, nem kellett neki semmit sem nélkülöznie. Amit csak akart, mindent megkapott.
(Kép forrása internet)
|