Hol volt, hol nem volt, az égig érő, magas hegyek között, messze fent közel a lengyel határhoz, a királynak volt egy szépséges vára. Gyakran töltötte itt napjait leánykájával. Csönd és nyugalom honolt a vastag falak mögött.
(Kép forrása internet)
|
Akár elhiszitek, akár nem, most mesélek nektek a király kicsi trombitásáról, akit Jankónak hívtak. Üljetek ide körém, és már el is kezdem!
(Kép forrása internet)
|
Egy távoli világban történt, olyan régen, talán senki nem is emlékszik rá, hogy a szél, egyszer csak abbahagyta suttogó dalát, nem cirógatta a fákat, nem kapta fel a lehullott leveleket.
|
Nem is olyan rég történt, a hatalmas hegyek birodalmában, a manónép úgy gondolta, hogy még egy tavaly elcsent tündérvarázslattal, kicsit átrendezi a világot
|
Nem is olyan rég történt, hogy a mindenen túli királyságban elhatalmasodott a sötétség és egyre nagyobb mértékben lett sivár a táj.
|
Egy öregembertől hallottam a következő történetet. Ha akarjátok, akkor elhiszitek, de azon sem csodálkoznék, ha nem, mert amikor én is meghallottam, bizony eleinte csak mosolyogtam rajta. Minden olyan hihetetlennek hangzott az öreg szájából, mintha csak mese lett volna.
(Képfprrása:internet)
|
Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepében élt egy manó, sudár jegenyefa tetején lakott.
|
Egyszer volt hol nem volt Erdőfalva közepén egy tisztás, különleges hely volt.
|
Egyszer volt hol nem volt, a manók és tündérek világában volt egy beszélõ fa. Olyan bölcs volt, hogy arra szavakat nem kehetett találni. Történt egyszer, hogy egy testvérpár világgá ment otthonról. Ahogy vándoroltak, megláttak egy varázskaput, amelyen keresztül egy csodálatos világ tárult eléjük.
|
Volt egyszer egy legény, aki azt tartotta magáról, hogy senkitől és semmitől se fél. Nincs olyan ember, aki meg tudná ijeszteni.
(Kép forrása: internet)
|

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr, volt egy csodálatos kacsalábon forgó vár. Ebben a várban lakott egy jószívű király a feleségével.
(Kép forrása:internet)
|

Üljetek csak ide körém! Most egy csodálatos várról mesélek nektek. Nem kell az Óperenciás – tengeren túlra mennetek, hogy meglássátok és halljatok róla. Csak ide a szép Erdélyországba a Keresdi várba vigyen a lábatok és annak is az egyik eldugott szegletébe.
(Kép forrása: internet)
|

Egy nap a béka elhatározta, hogy megnősül. Nem akárkit akart feleségül venni, hanem egy szépséges királykisasszonyt a közeli várból.
(Kép forrása: internet)
|
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves magyararős társamnak!
(Kép forrása: internet)
|
Egyszer hajdanában a szépséges Nyitra vármegye kosztoláni várában bajvívást rendeztek a király tiszteletére, aki rövid látogatást tett a várba.
(Kép forrása internet)
|
|
|
Hol volt, hol nem volt, egy nagy kerek erdő közepén állt egy vár. Ebben a várban lakott egy tündér.
|
Apónak nem volt senkije. Kicsinyke házában éldegélt már hosszú évek óta. Senki nem nyitotta rá az ajtót.
( kép forrása internet )
|
A nap már lenyugvóban volt, a hold karéja még alig látszott. A vadon magányos volt és csöndes. Imitt-amott hangzott fel egy-egy bősz állat hangja. A madarak hallgattak, mint akik érzik, hogy veszély közeledik.
|
Kereki – Fehérkő vár
(Kép forrása internet)
|