Nincsenek határok,
szív szabadon szállhat,
Átrepülhet hegyet,
pusztát, rónaságot.

Vártam Rád!
Mikor dalolva rohant a patak
Napsugár tündérlányai benne kacagtak
Mikor a lila ibolya nyitotta kelyhét
Orgona illattól tele volt a lég

Még egy utolsó keringő!
Oly szép, oly felemelő
Egy utolsó tánc
Óvatosan lépj, jól vigyázz!

Pici gyermek
Tipeg-topog meg-meg áll
Vajon mit mond, kiabál?
Arca ragyog, itt vagyok
Ártatlan, mint az angyalok

Maradj itt mellettem, mert nő a sötét,
Halálba libbennek fonnyadt levelek,
Múlásuk idézi már a telemet,
Talán Veled még magamra lelhetnék.

    Ez a történet akkor kezdődött, ( a hetvenes évek vége felé) amikor már tudtuk, hogy látássérült maradok, és fehér bottal kell járnom. Úgy engedtek ki a kórházból, hogy örüljek amíg látom a fényt és az alakokat.

Barátom Vagy Te…

Lustán nyújtózkodott, vánkosán a nap,
Szelíden ringott, vízpartján a dús hab.
Talán csak arra sétáltunk, Te meg én,
Nincs más Barátom, Rajtad kívül e földtekén.

Különös délután találtunk egymásra,
S betakart az égbolt, bíbor palástja.
Vihar készülődött éppen, villámok cikáztak,
Futottunk szanaszét, e fejvesztett világba.

Nem is tudom, hogyan kezdjem a történetemet. Nem mindennapi dologról szeretnék nektek írni.
Ez egy igaz történet. Pár évvel ezelőtt esett meg egy kisvárosban, távol mindentől a világ végén, ahol tán még a madár sem jár.

(Kép forrása internet)

Pályázatra

Hazámat ringató drága 
magyar föld, Anyám!
Gyermeked lettem, 
lelkembe, rejtettem
mindent, ami te vagy,
a kincset érő szavakat--
ma még kiejthetem neved, Hazám!

Sokáig nem értettem igazán sok mindent. Fiatal voltam, sokszor megkérdeztek. Ha válaszoltam, csak a fejüket csóválták. - nem jól látod! Szélsőséges nézeteket vallasz, sőt, reakciós vagy! Hiányzik belőled az Öntudat. Igen, igaz.

Vajon mit jelent nekem a Haza?
Olyan lehet, mint az édesanya.
Ki ölelő karját felém tárja,
Vánkosom éjjel is igazítja.

Több mint negyven éve kerültem Somogyból, Szabolcsba. Nagyon nehezen tudtam megszokni az itteni tájat, beszédet. Két hónap elteltével már annyira vágytam az én dunántúli falucskámba, hogy hangosan zokogtam a fürdőszobában.

Az én hazám, az ország, hol születtem egykoron,
A szülői házzal, hol bölcsőm ringatták velem.
Az én hazám, ahova tartozom, s hol él a nemzetem.
Ott, hol szűkebb hazámban altató dalt dúdoltak nekem;