Emlékszel, Parádon, először láttuk egymást.
Te Somogyból, s én Szabolcsból értem ide.
Lent tavasz a parkban, fentről havas volt a táj.
Szinte megigéztél egyre, bár mögöttem jártál.

Most, hogy egymásra találtunk, érintős
vágyak kapcsolnak fogható jelenbe.
Íves combod leomló oszlopán
őrködik szemem -- csodát figyelve
részegít a pillanat. Ünnepelt tested

Nem tudom hányszori esés után,
annyi szárnyalásból
zuhanó ébredések után,
vedd kezedbe ember arcomat,

Zenésített vers

Olyan távol vagy, olyan végtelen messze tőlem.
Indulnék már feléd, próbákat győzhetően,
de csak kitárom karom a feléd szálló szélben,
vigyék hozzád ma is, érted vágyó ölelésem.

Zenésített vers

Egy napon majd el kell fogadnom, hogy
egymáshoz tartozva véget ért egy álom.
Nem fogjuk majd soha egymás kezét
a reggeli, vagy a kora-esti sétáláson.

Szívem zakatol, térdem remeg.
Állandóan hallom léptedet.
Nézésed felkavar, mélyre nyúl.
A hideg, szinte rázza belsőmet.

 Erdő mellett laktunk, az első ház volt a miénk az utcában. Tanyavilágban éltünk, ahol sok jó, és sok rossz dolog történt velünk. Édesanyámmal, abban az időben, többnyire ketten voltunk.

Életed már követhető az 
életemben,
amelyben küldetés lettél,
akinek, időn, és távolságon át
nem tudnám elmondani szebben:
jöttem, jöttél köszöntöttél.

Mély álomból ébredtem,
Mi történt velem?
Szeretnék bolyongani a felhők felett,
S, kikiáltani érzéseimet.
Szállni, repülni a végtelenbe, veled.

Kérj tőlem bármit, én megteszem
lopózz a szívembe, nesztelen
érezzem két erős karodat
hozzám simuló mellkasodat...
Szeress majd nagyon, kedvesem!

Köszönöm, hogy rám találtál,
S a szívedbe befogadtál.
Köszönöm még azt a napot,
Mikor sorsod nekem adott.

Akkor még nem láttalak
de már megálmodtalak
álmomban dajkáltalak
majd életre hívtalak

Szeretni…

Szeretni oly’ könnyű, s néha oly’ nehéz is…
De mégis szeretünk… és szeretünk mégis!
Néha könnyű volna röpkén sutba dobni…
Szeretni mégis kell, s a szívnek dobogni.

Még itt vagyok,
bár lassan ködbevész az életem,
nem tehetem, hogy elmenjek,
s feledjem, hogy még szeretsz,
de annyit még tehetsz.

Csendben fogod megfáradt két kezem
hajam ősz tincseit egyengeted
mosoly bujkál ajkad körül, s nekem
e perc örökkévalóság veled.

Egy dallamot kerestem,
téged találtalak.

Szép hercegem nem jött fehér lovon.
Ketten vágtunk át a gondokon.
Együtt éltünk le hosszú éveket,
jártunk sötétben, s láttunk fényeket.