Sok kacaj, önfeledt nevetés,
tőled visszhangos mező a rét,
madár daltól zengett, kert erdő,
ma csak szívemben őrzöm emlékét.

Mindig hű tükre voltam hazámnak.
Hiába ostorozták idegen népek,
még kardélre hányva is feltámadt.

Vágy kötelékből képeid szerterepültek.
Új ecset, festék, keze nyúlt, színek csodáján.
Mint csillagos égen, távoli fényszigetek
vászna, lobog ma a szélben, viharok után.

Dermedt hajolásban tüzet kereste, s intett
vissza a tiszta kazánból, mint árnyék csupán.
A kép: Tűzbemerülten gyorsuló lépteket,
hullámköröket fodroztak, s lecsöngtek csupán.

Mikor gyermekkorra visszatekintek
Látom édesanyám,édesapám  áldó kezedet
Munkától megfáradt  arcotokat
Lassuló lépteitek, kedves mosolyotokat

Így-
kezdem,
kifejteni amit,
most leírva gondolok.

Zengő eső dalában,
kis csillag világlik,
szépséges hazámban,
piros pipacs - ösvény
kísér hazáig.

Zuhog a szomorú őszi eső
Sír a fának a színes levele
Nyár is elment, szép időt temetve
Itt maradtunk napsugár nélkül dideregve
Az eső csak egyre esik
Mint, ha az égbolt a földre költözne
Nem ragyog már a nap, felhő eltüntette

Sötétségben, koroméjben
Sem maradok fények nélkül,
kutyámmal kell ténferegnem,
nyári egem lassan kihűl.

A hajnal vacogó csendjében
egy idegen dallam ráncigálja
a fákat, zúg a szél

Égnek a gyertyák,
látod-e ott ahol most vagy?

Műkincsben gazdag, pompás a Vatikán,
és már elfárasztott, áhítatos sétám,
felkaptattam egy szürke kis kőtérre,
mert nagyon hiányzott öreg pipám füstje.

Soha ne áruld el álmaidat,
nevetségessé teszed magad,
mert azok az álmok a tieid,
idegenek meg úgysem értik.

Itt a nagy köveket, amott az árnyékokat
kerülgetik a bogarak. Futrinkák bújócskáznak,
s közben azt keresik, hol lakjanak.
Az ősz jele van itt. A szellő már susog,

Lehullott a vadrózsa levele
El kell válnunk, elfeledlek örökre
Mint levelet elfújja az őszi szél
Csendben, halkan elmentél

Őszi széltől fázik, didereg a szívem
Kulcsát vesztve nem nyithatja ki senki sem
Őszi levél lehull a földre
Megbocsájtó tél, hóval majd belepje
Lehullott a vadrózsa levele
Fújja a szél, elviszi messzire

575575

Ha fogom kezed, már nem fázok annyira .
Eszembe jutott, ősznek hidege.
Nem is tudom, többiek, hol? S majd eljönnek

várt válaszokban?  Négy féle félelemben
a kötelező látogatások.
Emlékszem, hogy várt anyánk. "Többször gyertek el !"

Ó Nemes fák között,
mennyi a csenevész bokor,
hogy uralják, rabolják,
gonoszul életterét sokszor.

Égi ösvényeken lépked majd a lábom,
lelkem nyugodalmát végre megtalálom,

/ Kiss Jani barátomnak, negyvenedik születésnapjára. /