Kérlek, ne haragudj meg rám,
néha kicsit morcos vagyok,
ha sírásra biggyed a szám,
s torkomra fagynak a hangok,
ha rád szólok, talán durván,
s néha ok nélkül zokogok,
rád mordulok kurtán-furán,
s csókot adni sem akarok...
de kit megszerettél, babám,
hidd, én még mindig az vagyok.

2024. szeptember 6.

Még nem hullajtja levelét az erdő,
még a lomb csupa zöld,
még nem harmatos a mező,
még nem pihen a föld.

Késik az ősz, forróság van,
szárazon sárgul a fű,
elkopott a meleg nyárban,
mint egy régi seprű.

Költöznek a madarak,
de vajon minek,
lehet, hogy itt marad a nyár,
soha nem jön a hideg.

Fa vagyok,
s te lélekmadár,
gyönge ágam ringó bölcsőd,
fészekágyad
vetve már.

Lombom közt
hűs rejteked,
gyümölcsöm ízes ételed,
szomjad oltod
harmatommal.

Szárnyra kapsz,
s én féltelek,
elragadnak bús fellegek,
nyugalmat már
nem lelek.

Jöttem.
Nem orgonaillatú, májusi éjjelen,                  
de esős, ködös november reggelen.              
Nem ringó bölcsőben, csipkés pólyában,     
de csizmacsattogások kőkemény korában.   

Tanodába igyekezve
árnyékos hely integetett.
Magas házak fala adta,
mégis izzadtam alatta.

Majd lombos fák következtek,
sorban állva elvezettek.
Megállított az ajtaja,
csengőjét megszólaltatta.

Költők voltunk a teremben,
tanultunk Nyiba mesterrel.
Versnek legyen jó tartalma,
anyanyelvünk magyar szava.

hol van már a régi, szép karcsúságom
az évek során egy kissé meghíztam
de őrzöm nehezen megszerzett súlyom
mert soha belőle másnak nem adtam

2024. szeptember 4.

Magas fenyőfa tetején turbékol a gerle,
Elveszett párját sírva keresve.
Sötét fellegek úsznak felette,
Nem szalad már szivárvány az égre.

Emléked magas hegyek rejtik,
Találkozunk még, magas fenyők üzenik.
Találkozunk fenn a csillagos égen,
Ne sirass, ne keress engem.

Tücsök ciripel
esti szép szerenádot
álmodj szépeket

2024. szeptember 3.

Beragyog szobám
ablakán a hold fénye
szépet álmodom

2024. szeptember 3.

Őszi hajnalsugár fűzi a fákat,
A fény oly áttetsző, halovány.
Elmúlás hangulata üli meg a tájat,
Elalélva oson a meleg nyár.

Levélszőnyeget terít eléd
Őszi levele a fáknak,
Mintha azt mondaná,
Bennetek már várnak.

Eljött idén is a szeptember,
szenved a melegtől minden ember.
Hetek óta várjuk az életet adó, frissítő esőt,
de nem jön,
pedig felüdítené a rétet és a mezőt.
Berepedezett már a föld,
elszáradt már termés,
a határban kiszárad minden fű, fa, virág,
mind-mind szomjas és esőért kiált!
Imádkozunk Istenünkhöz, könyörüljön rajtunk,

Minden reggel ideszáll
és hangosan kiabál.
Tán a párját hívja egyre
kőrisfámra, reggelire.

Megérkezik Őnagysága,
ketten vigyáznak a fára,
kőrisfának termésére,
más azt onnan el ne vigye.

Így megy ez már évek óta,
ugyanez a rekedt nóta,
cinkék, rigók messze szállnak,
hajladoznak könnyű ágak.

Vártak rám.
Szemükben rebbenő kíváncsiság.
Figyelik mozdulatom.
Vajon, mit takar mosolyom?

Kicsit izgulok. Szóra nyílok.
Képeimről mesélek,
verseket mondok.
Egerben,
idős embereknek.
Kiket összekovácsolt betegség, magány,
gondok.

Nap égette föld
berepedezve kiált
nincs egy csepp eső

Nyári napsugár
fényében perzselődik
megég a határ

Ötven éve együtt ültünk,
fegyelmezetten, vigyázzba,
beléptünk egy idegen,
egészen új világba.

Szabad élet Isten veled,
kötelesség kezdődött,
leckeírás, sok magolás,
a tudás ebben rejtőzött.

Egymást végül megismertük,
padtársat és barátot,
voltak köztünk, míg tanultunk,
jobb és rosszabb diákok.