A vasfüggönyt lebontottuk
Ollók csattogtak,mementónak
Emléke ott maradt szívekbe zárva
Vasfüggönyös múltunk siratására

Beköszönt az ősz ragyogó napsugárral
Mint,ha nyár lenne forró ragyogással
Szomjazó föld az esőt alig várja
Nyíljon még a mezőn millió virágja

Ez a csend rég ismerősöm,
itt zúg bennem minden őszön.
Ahogy megtörik a napfény,
az a távoli aranyfém-

Nem rázok csörgőt, és nem verek dobokat,
Rabja maradtam a magyar népdaloknak.
Ha épp teszek-veszek, őket dúdolgatom
Bent, meleg szobámban, vagy kint az udvaron.

/490.éve történt-ország 3 részre szakadása/

/ Endrődi Sándor barátomnak /

Sándor bátyám, hol a puszta,
Tudod-e? Már hogyne tudnád!
Itt születtél a ”tövében”,
Első napfény itt sütött rád.

Gyors röptű fecskemadár
Útra készül elmúlt a nyár
Tanítgatja fiókáit
Röpüljenek,ha útra indít

Miért van, hogy az óhaza
mágnesként vonz, csábít haza,
ha elfújt a sorsod szele,
mint porszemet, tőle messze.

Szétestek napjaim, perceim, s óráim
virrasztok álmatlan éjjelek óráin,
elfogyott erőm, de kitartok végtelen,
nem lehet még rajtam úrrá a félelem...
féltelek.

Épp augusztus teraszán ülök
Arról hegedül bölcsen egy tücsök
Hogy a körforgás végtelen örök
Lágyan ciripel kedvesen halkan

Ragyog a napsugár, nagyon forró
Tányérjával forog felé a napraforgó
Sárga szirma csak úgy virít
Visszaveri a nap sugarait

Szól már a muzsika, vigadoz' a násznép,
táncra perdül lábuk, már a bútor sem ép,
ropja az ara is, boldog pír az arcán,
mellette a párja, karja nyugszik karján.

Siklik a csónak, kúszik a vízen,
Csörtet a nádas, billen a sás.
Vadkacsa úszik, nézd mi’ szelíden.
Tó üde tükre, mint a varázs.

Mint lengedező szellő
átsuhan a virágos réten
Mint hajnali napsugár
felragyog az égen
Mint boldog madár dala
eső után a légben
Olyan a lelkem

Enyhe éjeken kitárom ablakom,
Tejút felettem és a Göncölszekér,
Majd megpillantom a kedvenc csillagom,
Kacér kacsintása lelkemig elér.

/Nemzeti Összetartozás Napja/

Kis porszem a
világmindenségben,
ezt jelenti
az én földi létem.