Átdolgozott versem, de sajnos aktuális

/Máté Imre a Rábaközi Sámánok utóda/
Unokabátyámtól,az 56-os Szabadságharcostól.

Amikor a tél engedett erős öleléséből és már a hó is elolvadt a környező hegyeken az árvai várnak új kapitánya lett. A király megbízta, hogyha kell élete árán is megvédje a várat az ellenségtől.

(Kép forrása. internet)

Ezüstösen fehér az éjszaka holdja
Egy olajfa pihen gyanútlan alatta
A káromlást szép szavakká szelídítem
Ezt diktálja kéri viaskodó hitem
A harag felsebzi az éj puha mellét

Fél évszázados aktahegy őrizte sötét titkok…
Hatalom fékezte, mélyre ásott, eltemetett jogok!
A megtorlás poklának legmélyebb bugyraiban
Rejtőzködő, szunnyadó történelem homályában

Ó szent Forradalom !
Kérész életű virága
Érted sír a lelkem
Érted vagyok gyászba

A falun túl nyugat felé,
Elindulok estefelé.
Utat mutat a lemenő,
Arra a régi temető!

Hát te is elmentél, és itt hagytál
Kétségek között?
Jó anyám már öt éve elment,
S most ismét találkoztok odafönt.

Vilmos nekem is, és Erikának is naponta tartott angol nyelvleckét, mert, ahogy említettem, ő tud angolul is , és magyarul is. Sőt, nem is tudja, hogy két nyelven beszél.

A menekülő harcos
Akit úton talált a szél
Szívében a félelem vert tanyát
Ingoványos ösvényen
Hagyta el a hazát
A honvágy húsába vájt
Örömét nem látta senk

  Üldöző fente rá fogát

Már nem tudom van e hazám

Az égről apró fénynyalábokat gyűjtök
Neked, hogy akkor is lássam arcod
a fájdalom sötétségében, amikor

Falevélen topogunk,
ágak között
őszi napsugár figyel

...Mindenkiért egy-egy gyertya égjen...

Az ember embernek adta át.

az idő a századoknak tovább:
védjétek majd a dombos temetőt, 
a házakat, az élet otthonát.
Hajtott az élet, nőtt a temető.

     Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, a falu szélén élt anyóka és apóka. Volt két gyermekük, Jancsi és Marcsi. Szegények voltak, mint a templom egere.