Képzeld el hogy:
az Ég a Föld,
minden zöld,

      Most bágyadtan borongós permetével, ólomszínű felhőivel a valóság visszaránt a nemrég bennünk és körülöttünk tomboló nyárból.

- Lehúzódtam az út szélére, megláttam az anyósomat, és nekimentem a vasúti töltésnek.” 
- Miközben azon igyekeztem, hogy agyonüssek egy legyet, nekimentem egy telefonpóznának.”

     Eltöprengtem azon, melyik a világ legszebb szava, és őszintén be kell vallanom, hogy nem tudtam dűlőre jutni. Eszembe jutott a szerelem, szeretet, barátság, béke, meg még több más fennkölt „NAGY” szó.

Aradi koszorú
nemzeti bánat!
Halomra emelt obeliszk
messzire kiálthat!

Olyan tekintete,
mint éjnek mélysége,
melyben a távolság
pár tucat fényévre

Szelíd szavakra szelíd a válasz:
Kicsiny kertünk szívünkben ragyog,
Kanyargó csermely, színes virágok,
nézd, közöttük én is ott vagyok!

Az utca felett behajló lámpatestet
rozsdásodó vasoszlop inogva tartja.
Világítaná a szobrokat, de egy fa
odanőtt. S az árnyéka halk szavú csendet

Októberi fényben
Még egy utolsó ragyogás
Hegyek,völgyek ruhája oly csodás
Rőt,sárgát ,barnát fest a napsugár

Uram! Túl gyorsan múlnak az évek!
 Épp ma lettem hatvan éves.

Kendősátor alatt ősz kóchaja
Az asztalon kókadt rózsa -fűzér
Min töpreng most a nagymama
Kezén mély kékpatak ér
Ingaóra a konyhafalon
Üti az örömtelen éveket

KARANCSON

Kicsit restelkedve, kicsit félve, csengettem az ajtón. Megismer-e, mit fog szólni? Kár volt aggódnom. Ma is ugyanolyan, mint volt.

Elment...
utolsó pillantása
szívembe égett.
Lehajtott fejjel,
barna búval búcsúzott,

Mit is mondhatnék még e szép alkalomra?
Azt hogy gondolok rád, emlékszem napokra.
Elmondhatnám azt is, fáj a lelkem érted,
Kérlelem az Istent, adjon békét néked!