Hideg hó lepi be a tájat
Szíved a fájdalomtól fázhat
Fagyott szívvel nem lehet énekelni
Nem lehet dalra kelni!

Jöjj kicsi Jézus! Itt a Karácsony!
Hargita hegyén ünneplő szánkód
templomok várják. Hozzad az álmot:
falatka ételt, tenyérnyi ruhát.

Miért pont akkor hagytál itt engem?
Mikor még meg sem születhettem?
Nem adtál esélyt, hogy szeresselek,
S te sem arra, hogy viszont szeress!

Téli szonett 2.

Felettem fekete, ólmos fellegek,
diófámra szállt egy száz éves kánya
menyecske korú, nyolcvan éves lánya,

    Tudod…velem mindig történik valami. Akkor is volt story, amikor Dedike megszületett.

Van egy ország, Meseország
Hol van? Sajnos, nem tudom.
Kisgyermekként sokat jártam
Ott, a csodás tájakon.

Ezernyi kis harang 
csilingel lelkemben, 
hiszek egy Istenben 
és a szeretetben.

- Neve?
- Tél.
- Anyja neve?
- Zúz Mara.
- Apja neve?
- Zí Mankó.

  Gergő nagyszülei az erdőszélen laktak, egy kis fehérre meszelt házikóban.

Nem kapaszkodom a födi álkegyekért,
Minden mulandó, és magába visszatér,
Az egész élet egy urnában is elfér,
Isten közelsége mindennél többet ér,

    Vége lett a jó világomnak, amikor elmentél a PIÁR-ba tanulni.

Eljött az éj, hó takarót
Terítve földre, fára
Csillagok ragyognak az égen
Tükörképük fénylik a folyó vízében

 Szólegó

Vajban
sajt?
Baj van!

   Emlékszem… Kicsike voltam, Te ültél az ágyam sarkába kuporodva, és meséltél nekem arról, hogyan építesz várat a fából készült építő kockákból.

Szeretem, ahogy az ér kidagad 
megfáradt dolgos kezeden. 
Szeretem és néha feledem

Vadász százados már pár napja elment Ceglédről, de Béla állandóan a szavain rágódott. Nem volt tanult ember, még írni-olvasni sem tudott, ezért neki igen keveset jelentett az a szó hogy „trónfosztás”.

Felhőkbe szorult sok szenvedés 
felordított majd eleredt a könnye,
hangja morajlásba csapott át
így záporként hullt a földre.