Nyugtass meg, hogy
nem lesz semmi baj,
és jó apám úgy ragyog
mint régen.

Őszi napsugár festi a fákat
Sárguló a levél, elhagyja az ágat
Búcsú nélkül, halkan hull a földre
El kell válni, el kell mindörökre

Erős voltam én és bátor:
tejet loptam az anyámtól.
Pereltem, ha nem szerettek,
bevéreztem száz keresztet.

Sok napot töltöttem hazámtól távol
a  közelben, s messze Európától
távoli tájak csábítóan hívtak
csodás kalandok előttem megnyíltak

Valahogy mosolyra
kellene bírni az eget.

Mikor gyászzene hömpölyög az égből,
s templomi harangok törnek darabokra,
mikor tornyok dőlnek madarak röptétől,
s lángra kap ismét Mózes csipkebokra,

/Viktória 4.levele/
Süt a nap, csak úgy ragyog
Ma két éves vagyok
Jön hozzám sok barátom
Gyertyám fújjam tortámon
alig várom!

Van egy nap, mi rendre
lelkembe tipor:
mikorra felgyűlik
az egy heti por.

Sejtem ki vagy, s mi leszel,
szüless, hát meg!
Már vártam, és várok reád.
Ott leszek mindég melletted:

Kertemben járt a tél ma éjszaka –
hajnalban csapott meg a jég szaga:
derengő, még szürke, álmos fényben
dértől csillogó avarra néztem.

   Elmesélek egy történetet, ami velem történt sok évvel ezelőtt a fatornyos falumban, és minden szava igaz, az elejétől a végéig:

Szépen süt a napsugara
Horgászni indul papa, unoka
Lesz itt hal bőven mama
Nagy hálóban hozzuk haza!

Ajándékot kaptam én ezen a héten,
A napsugarat,   fényt nem is reméltem.
Kinyílt most felettem a szelíd pannon ég,
A csüggedő halandó mereszti szemét.

Keletről jött az áradat.
Tettük csupán egy pár adat:
holtak, vérzők, űzött vadak,
s rémült tömeg, mely itt maradt.