Lillácska egy aranyos, de nagyon kíváncsi kislány volt. Minden nagyon érdekelte. Egész nap szüleit, sőt még a nagymamáját és nagypapáját is nyaggatta, hogy, mi ez, hogy mi az?

( Kép forrása internet)

Démonokkal teli est –
fekete fátylát felvette,
kiült a parki padra úgy
hogy, Csillagokat Holdat nézte.

   A kis városszéli fogadóban már kora hajnalban nagy volt a jövés-menés. Ki-ki végezte a maga megszokott, mindennapos dolgát.

Harsan a versem,
friss ez a verseny
túl a keserven.

Csendes a ház!
Nem volt maradás!
Eljött a szent est
Szívekben mi van odabent?
Szól a csengő, száll a hangja

Meggyújtjuk a gyertyát,
Az adventi gyertyát
Lássuk a világunk,
Gyújtsuk fel a lámpát

Bérceken, síkon
ünnepi stóla,
mindnyájan vágyunk
isteni jóra.

Látom ostobák
mekkora a dühötök,
szavaimat tépitek
hátamba döftök.

Rád hajolok, meg ne ázzál,
csókolgatlak, meg ne fázzál.
Szívkamrámban rejtegetlek,
pitvarából nézegetlek.

Odakinn most sötétség van, de nekünk a Karácsony akkor is ünnep, akár csak a Húsvét és a Pünkösd. Mi már csak ilyen maradiak, konzervatívok vagyunk. Életünk vasárnapjain és a Szent Estén ünneplőbe öltöztetjük a testünk és lelkünk, és gyertyát gyújtunk. Várjuk már estét, mikor majd fenyőfa illata, szaloncukor zizegése tölti be szobáink és termeink, és naivan angyalszárnyak susogását akarjuk, véljük hallani, csillagszóró fényében fürdik arcunk, halat és foszlós kalácsot eszünk vacsorára, ajándékokat adunk és kapunk, és gyermekeinkkel együtt örülünk, nevetünk.

   Az egyik legrégebbi Magyarerős barátunk. Ő egy kedves, végtelenül szerény, „bohókás” öregúr.

Elcsendesedett lelkülettel lépsz-e be?
Ó mondd, s tekints magadba; érzed-e?
Érzed-e hiányát a lelki csendnek?
Érzed-e hiányát a békességnek?

Mikor a nyárfák –
egyforma magasra nőnek,
mi nem vagyunk egyformák!
Így adj helyet a verselőnek.

Lelkemben készülök
Kisded fogadásra
S mindig gyarlóságba ütközök!
Irigységbe, kapzsiságba
Emberi gonoszságba!
Mi végre ez a sok gonosz?

Tele van a Hold, tán még ki is csordul –
amerre a Nap áll, éppen arra fordul.
Mintha orra, szája, s két nagy szeme lenne:
de sok földi ember gyönyörködik benne.

Halk síró hangot hallok!
A hideg téli éjszakában
Csendes éj köszönt a tájra
Ablak alatt kutya sír magában!

Úgy tudjak hinni, ahogy mindig akartam,
Velem legyen a szerencsében és bajban,
Én verset írva magamban imádkozom,
Bár bölcsesség kísérné minden egy sorom,
Mert vele szebb az élet, könnyebb a halál,